Küzdősport: testvérharc a döntőben

Küzdősport: testvérharc a döntőben

Az Érdi Spartacus SC két sportolója, Mikó Levente és Mikó Erik vettek részt a BVSC-Zugló rendezésében szervezett Pankráció és UWW Grappling Gi és NoGi minősítő pontszerző versenyén, ahonnan két kategóriában négy érmet szereztek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mindkét küzdősportoló a felnőttek 77 kilogrammos súlycsoportjában kezdett NoGi-ben, ahol Mikó Levente monori, Erik győri ellenfelét legyőzve jutott döntőbe. A testvérpár így egymás ellen vívott meg az első helyért, ám előtte testvériesen megbeszélték, hogy a fiatalabbik, azaz Erik fog nyerni, így Mikó Erik arany-, Mikó Levente ezüstérmes lett.

Ezt követően pankrációban is szerepeltek, ami annyiban különbözik a vegyes harcművészettől, hogy nem ketrecben zajlik, illetve védőfelszerelésben versenyeznek a sportolók. Mikó Erik itt miskolci riválisától pontozásos vereséget szenvedett, míg Levente fél perc alatt feladásra kényszerítette győri ellenfelét. A kisdöntőt Erik egy perc alatt nyerte meg, míg a fináléban Levente győzelme sem forgott veszélyben, hiszen ellenfele nem állt ki, így itt Mikó Levente lett az aranyérmes, Erik pedig a harmadik helyezett.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email