22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: fiatal belső védő érkezett

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: fiatal belső védő érkezett

Az Érdi VSE-ben folytatja pályafutását az 1999-es születésű Végh Dominik, aki a Százhalombattai LK-tól érkezik Limperger Zsolt együttesébe.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Láng SK-ban, a BVSC-Zuglóban és a BKV Előrében is megforduló hórihorgas Végh Dominik az előző idényben három mérkőzésre lett nevezve a BKV Előrében az NB III-as bajnokságra és a Magyar Kupára, ezt követően az új idényt már a Pest megyei első osztályban szereplő Százhalombattai LK-nál kezdte meg, ahol hatszor kezdőként, négyszer csereként kapott lehetőséget ősszel.

A ballábas védő az Érdi VSE első felkészülési mérkőzésén még százhalombattai színekben játszott, majd próbajátékra érkezett Limperger Zsolt csapatába, ahol a Szekszárd ellen csereként lépett pályára, a Vecsés elleni találkozót végigjátszotta, míg a Jászberény ellen az első félidőt töltötte a pályán.

– Még látszik rajta, hogy fel kell vennie a ritmust, de egy jószellemű srác. Ballábas, magas belső védőt nagyon ritkán találni, pláne fiatalban. Próbáljuk felépíteni, de még az út elején jár ahhoz, hogy nekünk meghatározó játékosunk legyen – fogalmazott Végh Dominikkal kapcsolatban Limperger Zsolt.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email