A kultúra és a hagyományőrzés volt a főszerepben az idei első bálon

A kultúra és a hagyományőrzés volt a főszerepben az idei első bálon

Idén tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Rác bált, amely megnyitotta az érdi báli szezont. Az esemény legfőbb célja a hagyományőrzés mellett az, hogy a nemzetiségi értékeket az érdiek érzelmileg is meg tudják élni. A zenéről idén is a felsőszentmártoni Podravka Band zenekar gondoskodott, az érdi Igraj Kolo tánccsoport pedig mindenkinek meghozta a kedvét a kolohoz. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Megtelt a bálozókkal a Finta Rendezvényház január utolsó szombatján, a Rác bállal nyitották meg ugyanis az érdi báli szezont. Az érdi rác hagyományok őrzésében négy évtized kimaradt, így akik először vesznek részt a Rác bálon, mindig egy kicsit idegenkednek. Hamar sikerül azonban feloldani azokat, akik szégyenlősebbek, a koloba általában már a legtöbb üldögélő bekapcsolódik az este folyamán.

– Amikor megalakult az érdi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, akkor nagyon komolyan utánajártunk, hogy milyen viseletet hordtak az érdi rácok. Megpróbáltunk egy olyan népviseletet megalkotni, ami megfelel az érdi rácok ünnepi viseletének: erre jellemző ez a fekete hosszú kötény, a fekete mellény és a színes alsó. Az érdi rác asszonyok ruházatára inkább a sötét színek, a fekete volt a jellemző, de mivel mi olyan helyen is fellépünk, ahol elvárják a színeket is a viseletben, ezért úgy döntöttünk, hogy behozzuk a bunyevác színeket is az öltözetünkbe – mondta el Weszelovits Istvánné, az érdi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Ezt a viseletet az önkormányzat által kiírt kulturális pályázat támogatásával sikerült elkészíteni. Egy népviseletek megalkotásánál mindig figyelnek arra, hogy Horvátországban ezek a viseletek milyen formában terjedtek el. Immár a negyedik népviseletet tudták elkészíteni az önkormányzati pályázatok mellett a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat forrásaiból, valamint a Miniszterelnökség által kiírt kulturális pályázatok forrásaiból.

T. Mészáros András polgármester ünnepi beszédében a kultúra megőrzésének fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, az a legfontosabb, hogy egy csomó jó ember össze tud itt gyűlni, és valóban vissza tud emlékezni a horvát ősökre, valóban oda tud figyelni arra, hogy milyen volt a kultúra. 

– Nemsokára lesz itt egy választás, ahol Európa kultúrájáról választunk. Arról, hogy megváltozzon-e mindez, vagy mindenkinek továbbra is legyen joga és lehetősége saját kultúráját megőrizni. Én bízom abban, hogy még nagyon sokáig el tudjuk azt mondani, hogy a horvát, a szerb, a sváb és a további nemzetiségi kultúrák és a magyar kultúra meg tud maradni Európában – emelte ki a polgármester.

A nemzetiségi kultúra megőrzésének érdekében a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat sokat tesz. Mióta megalakult az érdi Igraj Kolo tánccsoport, minden hónapban táncházat tartanak, ahová bárki elmehet tanulni. Emellett minden kedden ingyenes horvát órákat tartanak a Polgárok Házában.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email