22_03_29_erdmost_nincskep

Sikeres matekfelvételi a köbön

22_03_29_erdmost_nincskep

Sikeres matekfelvételi a köbön

Tóth Eszter matek edző segítségével a szombati matekfelvételire lehetett készülni agyban és lélekben egyaránt a múlt hétvégén tartott ingyenes rendezvényen a Parkvárosi Közösségi Házban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Laura az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 8. osztályos tanulója egyelőre, a célja, hogy bekerüljön egy sporttagozatos gimnáziumba. Saját bevallása szerint a 8. osztályos matekot érti, és jól is megy neki, de a korábbi évek anyagaival akadnak problémái. Tóth Eszter óráját élvezte, és hasznosnak tartotta, mert a tanár érthetően magyarázott el mindent. Édesanyja, Krisztina szerint az a baj, hogy a legtöbb gyerek túlságosan izgul a felvételin, és nem tud rendesen koncentrálni a feladatok megoldására. Az ő lányai ez alól kivételek: a nagylánya már túl van az érettségin is, és Laura sem görcsöl rá a dologra. „Bízik magában, mert úgy van vele, hogy ha mindent megtesz érte, és eleget gyakorol, akkor muszáj sikerülnie. Megvannak a céljai, és tényleg dolgozik is érte,” teszi hozzá Krisztina.

Tóth Eszter szerint az a baj a matekkal, hogy kialakul a gyerekekben egy negatív sztereotípia, a diákok elkezdnek félni, görcsölni matekórákon, hogy ez nekem úgysem megy, ezt én úgysem tudom megérteni. Eszter szerint kicsit nehéz, de nem lehetetlen ezeket a gátakat ledönteni a gyerekekben. És hogy mi kell hozzá? Sikerélmény. Mert ha van pozitív tapasztalat, akkor az óriási motiváció tud lenni, és hatalmas lökést adhat a tanulónak.

„A felvételire nehéz felkészülni, mert egy esélyük van a diákoknak, és ezt ők is tudják, a legtöbben emiatt pedig sajnos túl is izgulják. Persze vannak technikák, hogyan lehet levezetni a stresszt. A legbiztosabb megoldás az, ha kellőképp felkészülünk a felvételire. De lehet például illóolajat is használni a felkészülés alatt, és ha ezt bevetjük ott, a felvételin is, akkor fel tudjuk idézni a tanult anyagrészt. Megnyugtató lehet az is például, ha bevisszük magunkkal a kedvenc plüssünket. Szokott még ilyenkor működni a 70%-os étcsokoládé, a szőlőcukor, jó, ha visznek magukkal vagy rostos üdítőt vagy vizet a felvételizők, és ami nagyon fontos, hogy legyen náluk karóra, mert nem használhatnak telefont, de követniük kell, hogy mennyi idejük van még a feladatok megoldására,” sorolja a matek edző.

Tóth Eszter szerint ritka az, amikor marad arra is idő, hogy az összes feladat megoldása után még egyszer leellenőrizzünk a végén mindent, tehát érdemes már eleve úgy kell erre felkészülni, hogy az egyes feladatokat rögtön ellenőrizzük.

„A kombinatorikus feladatnál például pontlevonás jár egy rossz megoldásért, ezért mindenképp ellenőrizni kell, és oda kell figyelni. Azt szoktam javasolni, ami pedig kicsit ellentmond az elveimnek, hogy a szöveges feladattal ne is foglalkozzanak, ha úgy érzik, hogy fogytán az idejük. Mert azt láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy ha kihagynak egy szöveges feladatot, ami 7 pontos, még akkor is egy 43 pontos felvételit tudnak összehozni, ha minden más jól sikerül. A tavalyi átlag pedig még a 25 pontot sem érte el,” magyarázza a matek edző.

Tóth Eszter azt javasolja, amíg csak lehet, gyakoroljanak mindennap a felvételi előtt a diákok. Aztán hogy pénteken, a nagy nap előtt mivel foglalkoznak, az már legyen az ő választásuk. Valakinek eltereli a figyelmét az, ha még akkor is elmegy iskolába, és kevésbé ér rá izgulni a felvételi miatt, mint ha egész nap otthon ülne. De valakinek éppen az a jó, ha pihen egyet előtte. Mindenesetre a matekedző azt ajánlja, hogy pénteken már ne tanuljanak, mert amit addig nem tanultak meg, azt egy nap alatt már úgysem fogják tudni behozni.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email