22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: a gyenge kezdésnek meg lett az ára…

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosárlabda: a gyenge kezdésnek meg lett az ára…

74–62-re kikapott a Malév SC vendégeként a BKG-VMG DSE férfi kosárlabda csapa az NB II Közép B-csoportjának 13. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hamar eldőlt a BKG-VMG DSE mérkőzése az NB II aktuális körében, hiszen Valaczkay Gáborék rögtön az első negyedben tetemes, tizenöt pontos hátrányba kerültek a Malév SC vendégeként a Dr. Vilmos Endre Sportcentrumban, de a nagyszünetre jócskán ledolgoztak hátrányukból, így a térfélcsere előtt csak öttel ment a házigazda (41–36).

A harmadik játékrészben azonban már nem engedte közelebb az érdieket a Malév, köszönhetően elsősorban annak, hogy az érdiek öt percig nem írtak pontot a táblára.

A záró tíz percben pedig ismét visszaállt a közte tíz, így hiába dobott a játékos-edző Valaczkay Gábor hat triplát és ért el összesen 28 pontot, ezúttal az eladott labdák miatt nem tudtak nyerni az érdiek.

A BKG-VMG DSE veresége ellenére továbbra is tizenkettedik helyen áll a táblázatot öt győzelemmel és nyolc vereséggel, január 20-án, 16 órakor viszont a testvércsapat, a BKG DSE-Szigetszentmiklós ellen javíthat a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 13. forduló
Malév SC–BKG-VMG DSE 74–62 (28–13, 13–23, 15–13, 18–13)
A BKG-VMG DSE pontszerzői: Valaczkay Gábor 28/18, Takács Áron 12/3, Kerényi Gergő 8/3, Miháczi Ádám 8, Nyitrai Ákos 4, Morauvszki Gergely 2

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email