22_03_29_erdmost_nincskep

Bővülnek és emelkednek az ápolási díjak

22_03_29_erdmost_nincskep

Bővülnek és emelkednek az ápolási díjak

Az idei évtől bővülnek és emelkednek az ápolási díjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rétvári Bence közölte, a kormány idén januártól – új kategóriaként – a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó 100 ezer forint, és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

 

Ezt az új juttatást a járási hivatalok állapítják meg január 15-ig, és február 5-én folyósítják először a mintegy 17 ezer család számára – tette hozzá. A gyod összege 2022-ig folyamatosan emelkedni fog, és eléri majd az akkori minimálbér szintjét – emelte ki Rétvári Bence.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy január 1-jével minden egyéb ápolási díj összege is emelkedik; a növekedés az idén 15 százalékos, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben 5-5-5 százalékos lesz, ami 30 százalékos emelkedést jelent összességében.

Megemlítette azt is, hogy az elmúlt években az alap- és emelt összegű otthonápolási díj mellé bevezettek egy kiemelt kategóriát, amely azoknak a családoknak segített leginkább, ahol súlyos állapotú, önellátásra képtelen gyermeket nevelnek. Ebben a kategóriában 58 százalékos emelés történt. Emellett fontos intézkedés volt az is, hogy 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést állapítottak meg azoknak, akik legalább húsz évig a gyermeküket otthon ápolták, és az emelt vagy kiemelt összegű ápolási díjra voltak jogosultak. Esetükben szolgálati időnek számít az ápolási díjra való jogosultság.

Rétvári Bence közölte, hogy az intézkedések bevezetése előtt a kormány széles körben egyeztetett az érdekvédelmi szervezetekkel. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ápolási díj témája a „politikai térbe” is bekerült, hiszen az ellenzék pártok és képviselőik sokszor demonstráltak a díjak emelése mellett. Azonban, amikor ezekről szavazni kellett volna a parlamentben, azt az ellenzék nem tette meg – ebből is látszik, hogy az ellenzék számára valójában ebben a kérdésben sem a díj(ak) emelése volt a fontos, hanem a „politikai jelenetkeltés” – fogalmazott az Emmi államtitkára.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email