22_03_29_erdmost_nincskep

Kung fu: az újoncok is bemutatkoztak

22_03_29_erdmost_nincskep

Kung fu: az újoncok is bemutatkoztak

Két érmet szerzett az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatika Sportegyesület a Serflek József által a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tornacsarnokában rendezett Mikulás Kupán, ahol főként a kezdő versenyzők számoltak be tudásukról.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Leginkább arra fektettük a hangsúlyt, mind a szervezők, mind a bírók részéről, hogy az új, fiatal, kezdő versenyzők fesztelenül, jó hangulatban ismerkedjenek meg a versenyzés körülményeivel, tehát ez egy ünnepi kung fu volt, semmi más – kezdte Balogh Péter, az ÉSWS SE elnöke, aki megjegyezte, a sportolók teljesítményén látszott, hogy nem izgultak, így remek formagyakorlatokat mutathattak be.

Az érdiektől az abszolút kezdő Privitzki Botond első versenyén szerepelt, s szerzett bronzérmet Öt Állás nevű alapgyakorlatával.

– Ő még soha nem volt kung fu versenyen. Amikor kérdeztem tőle, hogy milyen volt, fülig ért a szája, tetszett neki a hangulat. Utána megbeszéltük, hogy a többi verseny sokkal komolyabb hangvételű lesz, de rajta is látszott, hogy ez nagyon jó lépcsőfok, mert már várja a következő megmérettetést – fogalmazott Privitzki Botonddal kapcsolatban a klubvezető.

A másik hazai résztvevő Broszman Benedek volt, aki a márciusi, budapesti Európa-bajnokságon bronzérmes lett, míg a Mikulás Kupán Shaolin Ököl formagyakorlatával a dobogó második fokára állhatott fel.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email