22_03_29_erdmost_nincskep

A szociális munka ünnepe

22_03_29_erdmost_nincskep

A szociális munka ünnepe

A szociális munka napját ünnepelték péntek délután a Szepes Gyula Művelődési központban. Az érdi szociális ágazat dolgozóit T. Mészáros András köszöntötte, hangsúlyozva, mennyire fontos a városnak, az önkormányzatnak az ő segítségük, tevékenységük. Az összejövetelen kiderült az is, ki kapja idén a Szociális Munkáért Díjat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A szociális munka sokkal több, mint munka – ez hivatás, és áldozatvállalás a szó szoros értelmében – így fogalmazott Érsek Sándorné, a Szociális Gondozó Központ megbízott intézményvezetője üdvözlő beszédében, hozzátéve: az ágazatban dolgozók a  gyermekek, a felnőttek, az idős korúak, a fogyatékkal élők, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a hajléktalanok számára nyújtanak segítséget, az emberi méltóság tiszteletben tartásával.

– Nap nap után támogatjuk a rászorulókat, és mindezért nem várunk semmit. Ha kapunk egy kedves mosolyt, örülünk neki. Vigaszt nyújtunk, és a reményvesztettek számára támogatásunkkal mutathatunk kiutat. Kapcsolataink a megértésen, a türelmen, az odaadáson és a szereteten alapulnak. Az itt dolgozóknak hatalmas elhivatottságra és szociális érzékenyre van nagy szükség, ami mindannyiunkban megvan – hangsúlyozta.

A résztvevőket T. Mészáros András is köszöntötte.
– Az imént elhangzott, hogy az önök által nyújtott támogatásért cserébe nem várnak semmit. Azt szeretném, ha igenis várnának ezért valamit. Jobb munkakörülményeket, minél jobb infrastruktúrát, és elvárnák azt, hogy az év minden napján ugyanolyan tisztelettel, figyelemmel, szeretettel vegyék körül önöket, mint ma, a szociális munka napján. Városunk a lehetőségeihez képest segíti az önök munkáját, önkormányzatunkat mindig maguk mögött tudhatják, mindig fontos lesz számunkra az önök tevékenysége, és az is, hogy munkakörülményeiket minél inkább javítsa. Ha önök nem lennének, ez a nap önmagában semmit nem érne – hangsúlyozta T. Mészáros András.

Érsek Sándorné a Szepes Gyula Művelődési Központban tartott ünnepségen bejelentette, hogy ki veheti át idén a Szociális Munkáért Díjat: a kitüntetést ebben az évben Fórizs Gyula Zsolt baptista lelkipásztornak adományozza jövő heti ülésén a közgyűlés. Mint elhangzott, Fórizs Gyula Zsolt lelkészi feladatain túlmenően évek óta végez nagy áldozattal önkéntes munkát a városunkban élő rászorulók megsegítésére.

– Nem tettem semmi különlegeset. Végzem a munkámat több mint két évtizede. Sok olyan emberrel találkozom, aki valamilyen gonddal küzd. Hogy próbálok segíteni rajtuk, az hozzátartozik az életemhez – Isten így rakott össze engem – mondta lapunknak a baptista lelkész, aki Erdélyből, Szilágynagyfaluból származik, és huszonöt esztendeje él Érden. 1993-ban jelentkezett a baptista teológiára, Budapestre, mivel akkor Erdélyben még nem volt magyar nyelvű teológia. Érden lakott albérletben, innen ingázott Kispestre – mára pedig otthonává lett ez a város, ahol a családjával él, és nagyon sok barátra talált, többek közt a szociális ágazatban dolgozók közt is.

A rendezvényen virággal köszöntötték nyugdíjba vonulókat is: Récsei Krisztinát, az intézmény korábbi vezetőjét, aki negyven évet töltött el a szociális ágazatban, ahogy Bencsikné Kartik Ildikó is.

A Szociális Gondozó Központ munkatársait és a meghívott vendégeket ünnepi műsor is várta: a Csengettyű Együttes zenélt, majd a Forrás Néptánc Együttes fiataljai léptek színpadra, vidám hangulatot varázsolva a nagyteremben.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email