22_03_29_erdmost_nincskep

EHF-Kupa: Hihetetlen fordulatok! ÉRDI GYŐZELEM!

22_03_29_erdmost_nincskep

EHF-Kupa: Hihetetlen fordulatok! ÉRDI GYŐZELEM!

Egészen fordulatos mérkőzést vívott a norvég Storhamar ellen az EHF-Kupa harmadik selejtezőjének első meccsén az ÉRD, amely ötgólos hátrányból felállva győzött 29–28-ra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kissé görcsösen, sok hibával kezdte a Juhász Gabriellát és Heidi Lökét is a soraiban tudó norvég Storhamar elleni EHF-Kupa-mérkőzését az ÉRD, hiszen az első percekben Chana Masson védése mellett Kiss Nikolett és Marketá Jerábková is csak a kapufát találta el, míg a túloldalon a skandinávok hozták a precizitásukat, s megléptek három góllal. Ezt követően ugyan az ÉRD-nek is volt egy jobb periódusa, de az exgyőri beálló, Löke vezetésével tovább növelte a különbséget a norvég csapat, így Szabó Edinának már a 14. percben időt kellett kérnie.

A folytatásban a házigazda is egyre inkább összekapta magát, Marketá Jerábková és Szabó Laura remeklésének köszönhetően így a szünetben csak két góllal vezetett a Storhamar (12–14).

A fordulás után néhány perc alatt nagyon közel került az egyenlítéshez Szabó Edina csapata, de Jovana Kovacsevics gólja és Julie Foggea védései után ismét a norvégok léptek meg. Jelena Lavko és Kovacsevics  azonban termelték a gólokat, így a játékrész derekán Kovacsevics már tényleg egyenlített (20–20).
Sőt, nem sokkal később Coralie Lassource lerohanásgólja után a mérkőzésen először vezetett az ÉRD (22–21)!

Ezt követően is úgy tűnt, hogy az ÉRD akár megléphet és egy nagyobb arányú győzelmet is arathat, de a török játékvezetők sokszor érthetetlen ítéleteit remekül kihasználta a Storhamar, amely Bettina Riegelhuth vezetésével az utolsó hat percre kétgólos előnnyel érkezett (25–27).

Ezt viszont ledolgozta a házigazda! Az igazi fordulatok pedig csak ez után jöttek, az utolsó perc előtt néhány minutummal Coralie Lassource ismét megfordította a meccset (29–28). Őt honfitársa, Julie Foggea követte egy remek védéssel! Így az ÉRD 29–28-ra megnyerte a mérkőzést!

– Remekül kezdtünk, azt csináltuk, amit megbeszéltünk és megpróbáltunk minél több góllal vezetni, de húsz perc után az ÉRD visszajött és megmutatta, hogy egy jó csapat. A második játékrészben nagyot harcolt mindkét csapat. Megpróbáltuk a legjobbunkat nyújtani. Vezettünk öt góllal is, mégis kikaptunk eggyel, de jövő vasárnap ismét találkozunk – mondta Arne Senstad, a Storhamar szakvezetője.

– Jól kezdtük a meccset, vezettünk öt góllal is. Tudtuk, hogy az ÉRD egy kemény csapat, jó játékosai vannak, ezért nekünk is nagyon fel kellett készülnünk. A második félidőben nagyon könnyen lőtték a gólokat, mi pedig nem játszottunk úgy, ahogy tudunk, így nem tudtuk megtartani a vezetést, de nagyon készülünk a jövő vasárnapi visszavágóra – értékelt Heidi Löke.

– Nagyon jól kezdte a meccset a Storhamar, a mi csapatunk ugyan nagy hagyományokkal rendelkezik az EHF-Kupában, de ez a mostani csapat mégis megilletődötten kezdett. Mi is tudtuk, hogy az ellenfél is nagyon erős játékosokból áll, Heidi Lökét sem kell bemutatni senkinek, de sok más jó játékosuk van. Fantasztikusat küzdött a csapahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a győzelemért, amire büszke lehet. Köszönjük a közönségnek ezt a fantasztikus hangulatot, rég volt ilyen. Nagy meccs volt, nagyot küzdöttek a csapatok. Mi is készülünk a visszavágóra, hiszen még csak az első félidő telt le – nyilatkozta Szabó Edina.

– A kezdetektől kemény meccs volt, nagyon készültünk, de védekezésben sok hibát vétettünk. Utána hallgattunk Edinára és a szurkolók is belehajszoltak minket abba, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Remélem, a visszavágó is ilyen kemény lesz – mondta Jovana Kovacsevics, az ÉRD átlövője.

A visszavágót november 18-án, 18 órakor rendezik a norvégiai Hamar városában.

Női kézilabda EHF-Kupa, 3. selejtezőkör, 1. forduló
ÉRD–STORHAMAR (norvég) 29–28 (12–14)
Érd, 1600 néző. V: Hatipoglu, Simsek (törökök)
ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 5 (1), Kiss N., Tóth G., SZABÓ L. 3 (1), JERABKOVÁ 6, C. Lassource 2
Csere: Foggea (kapus), Schatzl Natalie, KOVACSEVICS 7, Gávai 1, LAVKO 5
Edző: Szabó Edina
STORHAMAR: MASSON – Venn 1, Nestaker 3, Enkerud 3, LÖKE 7, B. RIEGELHUTH 10 (1), Juhász 1
Csere: Liden (kapus), Folkvord 2, Fredriksson, Szarková 1, Skinnehaugen
Edző: Arne Senstad
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–3. 11. p.: 3–6. 16. p.: 4–9. 20. p.: 8–10. 27. p.: 9–13. 36. p.: 16–17. 43. p.: 20–20. 47. p.: 24–22. 54. p.: 25–27.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email