22_03_29_erdmost_nincskep

Megújuló utak és mellékutcák

22_03_29_erdmost_nincskep

Megújuló utak és mellékutcák

Több, az érdi főútvonalakon végzett közműmunka is befejeződhet novemberben – jelentette be T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. Fontos, hogy november 5-11. között lezárják a Folyondár utca–Alsóerdősor utca útvonalat, ugyanis ekkor úgynevezett remix technológiával megerősítik az útalapot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

T. Mészáros András polgármester szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: bár Magyarországon az a gyakorlat, hogy a 12-14 méter széles utak mentén zúzott köves padkát alakítanak ki, Érden ahol lehetséges, szegélyköveznek is, ez ugyanis sokkal tartósabbá teszi az utat – így készül az Ürmös, a Csaba, a Szövő utca és a Szovátai út is. Amint lesz rá forrás, a főútvonalak mentén kiépítik a járdát ott, ahol még nincs.

Ami a munkálatok jelenlegi állását illeti, a  Csaba és a Szövő utcákban már terítették a kiegyenlítő aszfaltréteget, most a szegélyezés és padkaépítés folyik. Amint ezzel végeznek, jöhet a második réteg aszfalt; ezt a kivitelezők november végéig szeretnék befejezni.

Amint megérkezik az állami közútkezelői engedély, félpályás lezárással a csapadékvíz-elvezető rendszert összekötik a Szövő és Folyondár utcák között a Törökbálinti úton át.

A Diósdi úton az Antal utca és Riminyáki út között továbbra is forgalomkorlátozásra lehet számítani. Itt csapadékvíz-elvezetési munkákat végeznek, amíg az időjárás engedi, a befejezés pedig jövő évben várható.

A kivitelezők tájékoztatása szerint november 5-11. között lezárják a Folyondár utca- Alsóerdősor utca útvonalat, ugyanis ekkor úgynevezett remix technológiával megerősítik az útalapot. November végéig az első, kiegyenlítő réteg aszfaltot is elterítik.

A Szovátai úton befejezéséhez közeledik a csapadékvíz-elvezető rendszer kialakítása. Itt és a Sóskúti út kapcsolódó szakaszán múlt hétvégén az első aszfaltréteget már leterítették, a következő lépés a padka kialakítása és a szegélyezés, majd november végéig a kopóréteg aszfalt is felkerülhet a tervek szerint. Ha az időjárás ezt nem teszi lehetővé, ez jövő évre marad – az úton így is lehet már közlekedni.

T. Mészáros András a lakóutcák fejlesztéséről is beszámolt. Mint mondta, ezt három forrásból – a képviselői keretből; ötven százalék önkormányzati és 50 százalék lakossági hozzájárulásból; központi költségvetési támogatásból – fedezik.

Nyolc kilométer lakóutca kapott aszfaltot az idén – vagy van folyamatban éppen az aszfaltozása:

Idén aszfaltozott lakóutcák (teljes hosszúságban vagy egy-egy szakaszon): Aradi, Deák Ferenc, Bányász, Fűtő, Harangvirág, Hérics, István, Jázmin, Kárpitos, Kont, Málna, Mecseki, Mély, Miklós, Művezető, Nyomdász, Olvasztár, Orgona, Papagáj, Piroska, Teréz, Trencsényi, Törcsvári, Veronika utcák. Folyamatban: Ágoston, Drégelyi, Nagy Lajos, Petőfi Sándor, Somogyvári utcák.

(Fotónk a Nagy Lajos utcában készült)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email