22_03_29_erdmost_nincskep

A Pápát fogadja az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

A Pápát fogadja az Érdi VSE

Az NB III Nyugati csoportjának 12. fordulójában az Érdi VSE az Ercsi úti Sporttelepen látja vendégül a Pápai Perutz FC-t október 28-án, 13.30-tól. A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítik!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Furcsa, kiismerhetetlen csapat benyomását kelti az érdiek aktuális ellenfele, hiszen a Pápai Perutz FC tizenegy mérkőzés után nyolcadik a bajnokságban három győzelemmel, hat döntetlennel és két vereséggel, tizenhat lőtt és tizenkét kapott góllal.
Rozmán László alakulata a III. kerületi TVE-t és a MOL Vidi FC II-t otthon, az FC Nagykanizsát idegenben verte, míg Pápán győzött az Ajka, illetve Komáromban is alulmaradt a Perutz. Ezek mellett a Ménfőcsanak, a Dunaharaszti, a Pénzügyőr és a THSE vendégeként, valamint otthon a Puskás Akadémia FC II-vel és a Sárvárral játszottak döntetlent.

Az érdiek hat győzelemmel, három döntetlennel és két döntetlennel továbbra is őrzik második helyüket a tabellán.

– Sokan mondják, hogy kétemberes csapat a Pápa jelenleg Szabó Zsolt és Ivancsics Gellért személyében, de vannak még jó képességű játékosok ott. Az biztos, hogy rájuk kiemelten kell figyelnünk, mert ők rúgják a gólokat. Az elmúlt időszakban figyelmetlenségből kaptuk a góljaink nagy részét, tehát nem kijátszanak minket, hanem figyelmetlenségből fakadnak. Sajnos, ezt gyakorolni nem nagyon lehet, mert edzésen hiába oldják meg, de megpróbálunk az elejétől fogva teljes koncentrációval pályára lépni – fejtette ki várakozásait a pápai születésű Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az október 28-án, 13.30-kor kezdődő találkozót Takács Ryan Lee vezeti, segítői Király Zsolt és Ország Péter lesznek (utóbbi nem az Érdi VSE jobbhátvédje… – a szerk.). A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítik!