22_03_29_erdmost_nincskep

Mindenkire szükség lesz az Alba Fehérvár ellen

22_03_29_erdmost_nincskep

Mindenkire szükség lesz az Alba Fehérvár ellen

A női kézilabda NB I hetedik fordulójában az ÉRD az Alba Fehérvár KC-t látja vendégül az ÉRD Arénában október 27-én, 18 órától. Szabó Edina együttesére nem vár könnyű feladat, hiszen mindenképpen helyre kell hozni a békéscsabai pontvesztést a hetedik helyen álló fehérváriak ellen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ÉRD négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, míg a Fejér megyei együttes három győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel várja az összecsapást.

A fehérváriak a szezon során a Győrtől és az FTC-től idegenben kaptak ki, míg hazai környezetben ikszeltek a Kisvárdával, azonban legutóbbi három meccsét egyaránt megnyerte Deli Rita alakulata, amely hazai pályán az egri Eszterházy SC-t és az Eu-Fire Mosonmagyaróvárt is legyőzte, míg az MTK vendégeként egy góllal nyert.

A házi góllövőlistát a világklasszis brazil jobbszélső, Alexandra Nascimento vezeti 37 találattal, míg őt a francia Claudine Mendy (30) és az orosz Olga Gorszenyina követi (21).

A Fehérvár a hét közben is pályára lépett, hiszen a Magyar Kupa harmadik körében Budaörsön vendégszerepelt és nyert 30–28-ra.

A két együttes eddig ötször találkozott egymással, amióta Alba FKC néven működik a székesfehérvári csapat, ebből háromszor bajnokin, egyszer felkészülési meccsen győztek az érdiek, míg a Fehérvár májusban, honi környezetben három góllal, 21–18-ra verte Janurik Kingáékat. Amióta az ÉRD az NB I-ben játszik, a felek tizenhétszer találkoztak, ebből az ÉRD tizenegyszer, az FKC négyszer nyert két döntetlen mellett.

Legutóbb a felek a felkészülés során találkoztak, amikor – ugyancsak a Kőfém Sportcsarnokban – az ÉRD 33–32-es győzelmet aratott.

Az október 27-én, 18 órakor kezdődő találkozót a Felhő Ferenc, Öcsi Tamás játékvezetői páros vezeti.
Női kézilabda NB I, 7. forduló
10.27., 18.00:
ÉRD–Alba Fehérvár KC

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email