22_03_29_erdmost_nincskep

Új játszótér Érden

22_03_29_erdmost_nincskep

Új játszótér Érden

Új, a kisebb és a nagyobb gyerekeknek egyaránt kikapcsolódást nyújtó játszóteret adtak át szerda délelőtt a Tollnok és Képviselő utcák sarkán. Tisztviselőtelepen már nagyon várták ezt a létesítményt – mondta T. Mészáros András polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– A város, illetve a kormány nagyon sok figyelmet fordít arra, hogy a gyermekes családok élete minél könnyebb, komfortosabb legyen. Novák Katalin, az Emmi  család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi érdi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormány 500 millió forinttal támogatja családi és munkahelyi bölcsődék létrehozását. Érd önkormányzata pedig kiemelt figyelmet fordít a játszóterek a bölcsődék, óvodák, játszóterek felépítésére, felújítására – hangsúlyozta T. Mészáros András.

A Képviselő utcai játszóteret és pihenőparkot önkormányzati forrásból, egy 748 négyzetméteres önkormányzati területen alakították ki. A hagyományosabb játszóeszközök – hinta, mászóka, csúszda, fészekhinták, rugós játékok – mellett kötélcsúszdapályát és egy kapaszkodós forgóhintát is kialakítottak.

Pihenőpark is szolgálja a környékbeliek kényelmét: meghagyták az idősebb fákat, ezek alá padokat telepítettek, a kerítés mentén pedig új csemeték növekednek. A térköves járdák mellett füvesítettek, öntözőrendszert építettek ki, és cserjéket is ültettek az ÉKFI munkatársai. A lekerített, közvilágítással is ellátott parkban ivókút és vécé is helyet kapott.

T. Mészáros András elmondta azt is: egy éven belül ez a negyedik átadott érdi játszótér. Fenyves-Parkvárosban, a Betonozó és Festő utca sarkán egy teljesen új, integrált játszótér épült, a Bádogos utcában a régit újították fel, és a játszóeszközök mellett kosárlabdapályát létesítettek. Tavaly decemberben a Töhötöm utcában is megnyitotta kapuit egy új játszótér.

– A jövő esztendőben sem áll meg a munka: szeretnénk a régi játszótereinkre fókuszálni, és azokat felújítani, helyreállítani, és az uniós szabványok szerinti eszközöket telepíteni – tette hozzá T. Mészáros András.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email