22_03_29_erdmost_nincskep

Remek hétvége a tollaslabdázóktól!

22_03_29_erdmost_nincskep

Remek hétvége a tollaslabdázóktól!

72 résztvevővel tartotta meg az új idény első Csoki Kupáját az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya és a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A szokatlan, vasárnapi időpont az előző napi országos ranglista verseny, illetve az ezzel egyidőben zajló más versenyek ellenére is 72 nevezés érkezett az Érdi VSE idei első Csoki Kupájára.

A kísérők és a szurkolók jó hangulatú, izgalmas mérkőzéseket láthattak mind a kilenc pályán, ahol pörgős, jól szervezett versenynapot biztosítottak a résztvevők.

A Csoki Kupát megelőző, már említett ranglistaversenyen, Budapesten az Érdi VSE három tollaslabdázója ragadott ütőt. Az érdiek jó formában játszottak, nagy kedvvel küzdöttek.

Az U13-as korosztályban csoportmérkőzéseken kellett kivívni a főtáblára kerülést, ahol egyenes kieséses rendszerben zajlott a küzdelem. Ebben a korosztályban az érdiek mindkét korosztályos válogatott játékosa, Schvirján Zsófia és Zsarnai Marcell sikerrel vette az első akadályt, a sors(olás) fintora után azonban a főtáblán mindketten a végső győztes válogatottbeli csapattárstól búcsúztak. Schvirján Zsófia így is dobogóra állhatott, hiszen bronzérmes lett, míg Zsarnai Marcell az 5-8. helyen végzett.

Az U17-esek között egyéniben induló, egyébként még csak U15-ös Kis-Kasza Miklós a főtáblán kezdte a ranglistaversenyt, ahol továbbvitte a szlovákiai versenyen nyújtott remek teljesítményét, s bronzérmes lett, míg vegyespárosban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem SE versenyzőjével, Vetor Nikollal másodikként zárt.

Eredmények

Pesti Sport – Sokadik Csoki Kupa

I. korcsoport:
fiú:
1. Dancs Olivér, 2. Lengyel Vince, 3. Málnási Gergely

II. kcs.:
lány:
1. Lengyel Flóra, 2. Novák Adrienn, 3. Hudák Lili és Hegyesi Alexa
fiú: 1. Kovács Marcell, 2. Borbás Dávid, 3. Erdős Zsombor és Zsarnai Milán

III. kcs.:
lány:
1. Havasi Nóra, 2. Kis-Kasza Arabella, 3. Fekete Tímea és Simon Eszter
fiú: 1. Horváth Levente, 2. Flórián Bence, 3. Süle Bernáth és Zerbes Olivér

IV. kcs.:
lány:
1. Schvirján Zsófia, 2. Csányi Zoé Lili, 3. Simon Aliz és Kiss Boglárka
fiú: 1. Muhari Márton, 2. Zsarnai Marcell, 3. Legerszki Kornél és Nika Roland

Nyílt “A” kategória
nők:
1. Szajki Anna, 2. Schvirján Zsófia, 3. Györgylőrincz Krisztina és Soltész Nikol
férfiak: 1. Sió Bendegúz, 2. Boros Gergely, 3. Fan Allen Edwin és Rostási Tibor

Nyílt “B” kategória
nők:
1. Legerszki Kinga, 2. Bene Irisz, 3. Kovácsné Dr. Gombos Csilla és Udvardi Vivien
férfiak: 1. Szalóki László, 2. Erdős Attila, 3. Süvegjártó Zoltán és Lusánszky Csaba

Országos Ranglistaverseny, Budapest
U13
lány, egyéni:
3. Schvirján Zsófia

fiú, egyéni: 5-8. Zsarnai Marcell

U17
fiú, egyéni:
3. Kis-Kasza Miklós
vegyespáros: 2. Kis-Kasza Miklós (Érdi VSE) és Vetor Nikol (NKE SE)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email