22_03_29_erdmost_nincskep

A tanévnyitóra elkészültek a Kőrösi vizesblokkjai

22_03_29_erdmost_nincskep

A tanévnyitóra elkészültek a Kőrösi vizesblokkjai

Idén száz elsős kisdiák kezdte meg a tanévet a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, ahol öt új tanítóval és egy új gyógypedagógussal is bővült a tantestület. Az igazgató az ünnepségen bejelentette, hogy egy barkácsáruház támogatásának köszönhetően nyáron megújultak a régi épület vizesblokkjai.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

68 kollégával és 901 tanulóval indult az idei tanév a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, ahol idén szeptemberben 100 elsős kezdte meg a tanévet. Maitz Ferenc igazgatótól megtudtuk, hogy ebben az évben 5 új tanítóval és egy gyógypedagógussal bővült a tantestület létszáma, de még mindig keresnek matematika, fizika és informatika szakos kollégákat.

– Most úgy tűnik, hogy egy kicsit emelkedő tendencia indul meg a demográfia terén, én úgy vélem, hogy egy-két éven belül ismét 970-980 tanuló jár majd iskolánkba – emelte ki az iskolaigazgató, aki lapunknak elmondta, hogy nyáron a tantestület elfogadta a rendezvénynaptárt és munkatervet és idén újdonságokkal is készültek az iskolásoknak.

– Az újdonságok közül kiemelném, hogy az alsó tagozaton a testnevelés órák terhére idén bevezetjük a néptáncoktatást. A felső évfolyamon tovább folytatódik a klasszikus táncoktatás, illetve az Érd Aréna nemrég megkeresett bennünket, hogy a 7-es évfolyamos tanulókat kézilabda oktatásban részesíti majd. Az újdonságok között azt is érdemes megemlíteni, hogy minden elsősünk kapott egy kék iskolasapkát, illetve megkapták az iskola jelvényét és fogadalmat tettek a tanévnyitón – mondta el Maitz Ferenc.

Tekintse meg az évnyitó ünnepségen készült képgalériánkat:

– Már augusztus vége felé elkezdtünk készülődni az új tanévre, megvettük a tanszereket, illetve a kórusban is énekelek, így már korán reggel jöttem a próbára. Az első félév végén lévő felvételitől tartok egy kicsit, de remélem, hogy minél jobban sikerül felkészülni és minél jobb eredményt tudok elérni – mondta el az Érd TV tudósítójának Fauszt Janka nyolcadikos tanuló.

Veres Borka hetedikes tanuló is nyilatkozott tudósítónknak, ő elmondta, hogy az idei tanév eredményei már fontosak a felvételi szempontjából is.

– Idén három új tanuló került az osztályunkba, úgyhogy én nyáron már nagyon izgultam, hogy kik lesznek azok. A barátaim és a társaság miatt én már nagyon vártam az iskolát. Igyekszem tartani a kitűnő bizonyítványomat, de azért kicsit izgulok, mert ez az év már beleszámít a felvételibe – mondta el Veres Borka.

Az iskola igazgatója az ünnepségen bejelentette, hogy a nyár folyamán elkészültek a régi épület vizesblokkjai. Az iskola 800 ezer forintos felajánlást kapott egy barkácsáruháztól az előző tanév végén, ebből újulhattak meg a vizesblokkok és a vállalkozó, aki a munkálatokat végezte, szintén ingyen ajánlotta fel segítségét az iskolának.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email