22_03_29_erdmost_nincskep

„Most 2-3 hónap alatt valóban nem lehet vezetői engedélyhez jutni”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Most 2-3 hónap alatt valóban nem lehet vezetői engedélyhez jutni”

A járványügyi intézkedésekkel összhangban felfüggesztették a járművezetők, közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgáit és utánképzéseit. Az oktatók hiánya és a feltorlódó vizsgák miatt hónapokat kell várni a jogosítványra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„A baj két forrással rendelkezik, az egyik, hogy évek óta oktatóhiány van Magyarországon. A másik pedig, hogy be kellett zárni az autósiskolákat”

– ismertette a fő okokat Pető Attila közlekedési szakember, Kreszprofesszor az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában.

Mint kifejtette, online formában jelenleg is lehet KRESZ-t tanulni, de vizsgákat nem tarthatnak. Igaz, a lehetőséget fél évvel meghosszabbították, azaz a KRESZ-vizsga után az eddigi 2 év helyett 2 és fél évig tehetjük le vezetői vizsgánkat.

Az oktatók hiánya és a vizsgák felfüggesztése miatt a jogosítványra várakozók száma is feltorlódott, ami szintén nehézséget okoz a szektorban.

„Most 2-3 hónap alatt valóban nem lehet vezetői engedélyhez jutni”

– húzta alá Pető Attila. Hozzátette:

„Már látjuk a fényt az alagút végén. Ha nem változik a járványügyi helyzet, jövő héttől már el lehet kezdeni a vezetés oktatást és a vizsgákat is.”

Arra a kérdésre, miért van kevés oktató Magyarországon és ki lehet az, Pető Attila elárulta, Magyarországon szaktanfolyami formában lehet képzést kapni, de már két éve nincs ilyen képzés. Egy tanfolyam pedig legalább fél évig tart, tehát ha most újra elindítanák a képzéseket, akkor is csak őszre lennének újabb oktatók.

Pedig a Kreszprofesszor információi szerint állítólag több ezren várnak arra, hogy oktatók legyenek. Emlékeztetett, korábban volt olyan időszak, amikor 8 évig nem volt oktatóképzés, mert olyan sokan voltak.

Kérdésre válaszolva Pető Attila beszélt arról is, hogy a pandémia alatt lejáró okmányok a veszélyhelyzet végétől számított 60 napig érvényesek, de természetesen ne induljunk útnak, ha azt érzékeljük, hogy járművünk nincs megfelelő állapotban.


 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email