22_03_29_erdmost_nincskep

Megújul a templom

22_03_29_erdmost_nincskep

Megújul a templom

Két hete kezdődött az Érdligeti Református Templom felújítása, amit évek óta terveznek. Az épület homlokzatát, kerítését és kapuját érinti az átalakítás, amit négyféle forrásból fedeznek. Az esztétikai szempontok mellett szeretnék a templom hívogató jellegét is megerősíteni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hat éve tervezik az érdligeti református templom megújítását, és most megkezdődhetett a várva várt átalakítás. A templomot az ötvenes években építették, a hetvenes években megtoldották egy lelkészlakással, a kilencvenes években pedig ennek a tetejére húztak fel egy könnyűszerkezetes épületrészt – ez lett az új parókia. Most, harminc évvel később szeretnék a templom homlokzatát, kerítését, kapuját és járdáját kialakítani – mondta el az Érdi Televíziónak Literáty Zoltán lelkész, hozzáfűzve: az esztétikai felújítás mellett szeretnék a templom hívogató jellegét is megerősíteni, kifejezni, hogy szeretettel várják a betérőt – a kapu például egy kitárt szárnyú angyal lesz.

A homlokzat egységes lesz, előtetőt építenek ki, a templom előtti teret pedig kiszélesítik – mondta Literáty Zoltán, aki elmondta azt is: az építkezés második hete tart, a kezdeti lépéseknél, a befejezést októberre tervezik. A munkálatokat négy forrásból finanszírozzák: egyrészt kormányzati pályázati pénzből, a Bethlen Gábor Zrt. támogatásával, az egyházmegye segítségével, a gyülekezet adakozásából, valamint az érdi önkormányzat hozzájárulásával, ugyanis a közterület-fenntartó végez el bizonyos munkákat.

– Vártuk már ezt az alkalmat. A szélfogónk nagyon rossz állapotban volt, mikor szétszedték, látszott, hogy pár éve volt már csak hátra. Várakozással tekintünk az építkezés elé. Körülbelül negyvenéves a járdánk, kerítésünk, ehhez képest nagy előrelépés lesz a végeredmény. Október környékén már láthatjuk, mekkora a megújulás – zárta szavait Literáty Zoltán.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email