22_03_29_erdmost_nincskep

Karácsonyi ének 2020-ból

22_03_29_erdmost_nincskep

Karácsonyi ének 2020-ból

Nikinek és három gyermekének ez az első olyan karácsonya, amit a kis házukban tölthetnek. Előtte albérlet, rokonok, gyermekotthon… Ahhoz, hogy a sajátjukba költözhessenek, nemcsak Niki hatalmas kitartásáravolt szükség, hanem az emberek segítőkészségére is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tavaly karácsonykor még a Fészek Egyesület átmeneti gyermekotthonában élt a négytagú család. Niki, a most tizenegy éves Norbi, a kilencéves Kíra és az ötéves Boti egy fővárosi albérletből költözött Érdre, egy nagyon rossz állapotú házba, a Gulyás-tanya környékére, még 2018 tavaszán. Se csatorna, se vezetékes víz, se gáz. Csak áram van. De Niki már annak is örült, hogy a sajátjukban élhetnek, és úgy tervezte, apránként újítja fel a negyven négyzetméteres, korábban nyaralónak használt házat. Az előtérrel és a szobával el is készült 2018 őszére, a konyha átalakításából azonban már nem lett semmi: novemberben a ház leégett, valószínűleg a kéménnyel, illetve a kályhacsővel volt gond. A tűzben egy gázpalack is felrobbant, mindenük odalett.Az elkövetkező időszakban rengeteg segítséget kaptak a gyerekek iskolájától, óvodájától, illetve a szülői közösségtől. 2018 karácsonyát a rokonoknál töltötték, februárban beköltöztek a Fészek otthonába.

Az egyedülálló anyának nem voltak megtakarításai, de szerencsére volt munkahelye, így elkezdte félretenni a fizetését, hogy majd apránkéntfelújítja a házat. Egyedül vágott bele, csak legkisebb fia, Boti apukájának a támogatására támaszkodhatott, no meg a Fészek munkatársaira, akik tartották benne a lelket. Ez azért kevés lett volna egy teljesen leégett ház újjáépítéséhez, de váratlanul segítség érkezett. Még előző nyáron, munka révén ismerkedett meg Niki egy faszerkezeteket építő vállalkozóval, akit most ismét megkeresett, kérve, ajánljon neki ácsot. Robi, mikor megtudta, mi történt, nemcsak azt vállalta, hogy ingyen megcsinálja a tetőt, hanem egy közösségi oldalonsegítőket toborozott. Persze, nem ment minden úgy, mint a mesében. Előfordult, hogy aki ígérte, nem jött el, aki pedig eljött, nem értett hozzá, vagy félbehagyta a munkát. A Fészek vezetői is segítettek támogatókat találni, hiszen nemcsak mesteremberekre, hanem építőanyagra is szükség volt. Ha lassan is, de haladtak, Niki túlórázott a gyárban, takarékoskodott, hogy befejezhessék végre házat. Tavaly karácsonykor, mikor beszélgettünk, úgy volt, hogy tavaszra beköltöznek.Július lett belőle. Most, december közepén, mikor újra együtt ültünk a Fészek otthonában – ahol Niki már csak vendég –, azt idéztük fel, mi történt a családdal az elmúlt egy esztendőben.

„Hogy mi volt karácsony után? Sok munka, sok idegeskedés. Jött a koronavírus, a gyermekotthonban kijárási tilalom volt, ami jelentősen megnehezítette a dolgomat. Úgy indultam neki minden munkafázisnak, hogy ’ez biztos nem fog menni, feladom’. Aztán mégis sikerült… A legproblémásabb talán a gipszkartonozás volt, azt négy ember csinálta. A festést megoldottam, Irma néni, a Fészek vezetője jött segíteni. Munka mellett szaladtam ki parkettázni, én fugáztam ki a járólap szegélyénél is szilikonnal, fogalmam sem volt, hogyan kell nekiállni, de csak elkészültem” – idézte fel Niki.

„A nagyfiam a mamánál volt, a két kicsi akkor látta először a házat. Annyira izgultak! Már voltak bútorok is, a konyha felajánlásból, méretre készült, a szekrénysort ingyen elvihetőből hoztam, a gyerekek bútorait Robi által, szintén ingyen sikerült megszereznünk. A nappaliban alszom a kicsivel, a két nagyobb pedig a gyerekszobában. Persze, nem csak bútor kellett, semmilyen berendezési tárgyunk nem maradt. Ebben a Fészek nagyon sokat segített: ha valami érkezett adományba, rögtön ránk gondoltak. Kaptam porszívót, edénykészletet, mindent” – mesélte.

Hogy járnak be mindennap a tanyáról?Aki volt már az eperföldnél, tudja, gyalog, három gyerekkel nincs közel a város. Niki azt felelte, Boti apukája nagyon sokat segít. „Szeretnék jogosítványt, most ez a cél. A három gyerekkel muszáj. Persze, van még mit csinálni a házon is, és a kertet is rendbe kell raknom tavasszal. Szerencsére jól tudok gazdálkodni a pénzzel, és elvállalok túlórát is, hétvégén, olyankor a mamánál vannak a gyerekek, Pesten.”

Nikiék idén először karácsonyoznak a házukban.„Még nem hangolódtunk rá a karácsonyra, sok a munka, most is túlórázom. Majd az ünnep előtti napokban. Jól feltalálom magam a konyhában, sütni-főzni biztos fogok. Fenyőt a Fészektől kapunk, lesznek addigra díszeink is”.

Az ajándékok is az egyesületen keresztül érkeznek. Az Egy szelet a szívünkből civil csoport felajánlotta, hogy személyre szólóan megajándékozza az otthonban élő gyerekeket – és Nikiéket is.

A jövő évről kérdezem, a terveiről, vágyairól. „Vágyaim?” – tűnődik Niki. „A jogosítványt már mondtam, azt tavasszal szeretném elkezdeni. Nemsokára vizsgázom, OKJ-s pedagógiai asszisztens tanfolyamot végeztem. Jó lenne iskolában dolgozni, ahol ideálisabb az időbeosztás, mint a gyárban. Szeretném megcsinálni a ház külső szigetelését, no meg a kertet. Szeretnék tavasszal kiülni a teraszra, és gyönyörködni benne.”

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email