22_03_29_erdmost_nincskep

Gyereknappal indul a szünidő

22_03_29_erdmost_nincskep

Gyereknappal indul a szünidő

A tavalyi kihagyás után idén újra lesz gyereknap Érden: június 13-án színpadi és családi programokkal várják a gyerekeket a múzeumkertben délelőtt tíztől délután öt óráig. A színpadi programok mellett interaktív játékok várják a kicsiket és nagyokat. A nap fókuszában a környezetbarát szemlélet lesz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bár hivatalosan 15-éig tart a tanítás, ez a két nap már inkább a játékról, kirándulásról szól – ahogy a vasárnap is, hiszen ekkor rendezik a városi gyermeknapot. 

„Külön öröm számomra, hogy a korlátozások feloldása utáni első, hagyományos nagyrendezvényünk a gyermekekről fog szólni. Az elmúlt egy év talán számukra volt a legnehezebb. Hiszen a legkisebbeknek még elmagyarázni is nehéz volt, miért nem járhatnak annyit a barátaikhoz játszani, miért zártak be sokszor a bölcsik, ovik, miért takarja el az utcán vagy a boltban mindenki az arcát? Nagyon remélem, hogy nekik végre tényleg felhőtlen lesz a nyár” – írja közösségi oldalán Csőzik László, hozzáfűzve: azért erre a dátumra esett a választás, mert „még a tavasz kezdetén kezdtük el szervezni, meglehetősen bizonytalan járványügyi és jogi helyzetben. Messze nem lehetett látni, hogy meg lehet-e tartani májusban az általunk kitalált programokat. Egyeztettünk a hatóságokkal, s a javaslatukra végül június 13-i időpontra tettük át a rendezvényt, számítva arra, hogy ekkorra már a korlátozások nagy részét biztosan visszavonják. Szerencsére ez így is történt, így végre „felszabadultabban” tarthatjuk meg az előre megálmodott hagyományos gyermeknapi rendezvényünket!”

A Városi Gyermeknap idén is a természetszeretet és a zöld gondolat jegyében zajlik, azzal a céllal, hogy megismertessék, megszerettessék a gyerekekkel a környezetbarát szemléletet. Lesznek újrahasznosított játékok, a kalandpályák pedig természetes anyagokból készülnek majd. A gyerekek kipróbálhatják az ökolabirintust, a biciklis játékokat, a mászófalat, a trambulint, a csúszdás légvárat, a drótköteles kalandpályát, az óriás játékparkot, és kézműveskedhetnek is. 

A programok a Múzeumkertben lesznek, és természetesen mindegyik ingyenesen látogatható. 

A színpadon 10.30-kor  Kalap Jakab, 12.30-kor Takáts Eszter és Bellus Attila, 14.30-kor a Mintapinty ad koncertet, emellett táncegyüttesek tartanak bemutatót.

A Földrajzi Múzeum is készül játékasszallal, illetve egy állati nyomozó totóval. A gyerekek a rendőrkapitányság jóvoltából kipróbálhatják, milyen nénósautóban, illetve rendőrmotoron ülni. 

Étel-italt, illetve vásárfiát a Múzeum sétányon találnak az érdeklődők.

A belépéshez nem szükséges a védettségi igazolvány, de egy időben csak ötszázan tartózkodhatnak a múzeumkertben. Ezért egyszeri belépésre jogosító, sorszámozott karszalaggal, illetve kamerás beléptetőrendszerrel készülnek a szervezők. 

Hallgassa meg az ÉrdFM 101.3 beszélgetését Barakonyi-Tóth Viktóriával, a művelődési központ igazgatóhelyettesével:


További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email