Foci: otthon botlott az Érdi VSE

Bár az első félidőben könnyedén kerülhetett volna többgólos előnybe is az Érdi VSE, a másodikban egy harcos és koncentrált THSE-vel kellett felvenni a versenyt, amely remekül élt az előtte adódó lehetőségekkel és 3–1-re nyert idegenben az NB III Nyugati csoportjának 29. fordulójában.

Szinte hétről hétre egyre jobb teljesítményt nyújt az Érdi VSE, amely ezúttal a kiesés elől menekülő THSE-Szabadkikötőt látta vendégül az Ercsi úton. A tabella 6. helyén álló érdiek esélyeshez méltóan kezdtek és már az első percektől komoly fölényben játszottak, amely számos helyzettel is társult.

A rendkívül élénk érdi támadójáték azonban mindig pontatlanul zárult. Koós Gábor, Kollega Krisztián és Kócsa Tamás is többször próbálkozott, de vagy a védők, vagy Csontos Krisztián, vagy – mint történt az Koós 23. perces helyzeténél – a kapufa mentette meg a vendégeket. Igaz, a THSE-nek is akadtak lehetőségei, de ezek nem jelentettek igazán nagy veszélyt az érdi kapura.

A második félidőben viszont alaposan megváltozott a játék képe. Köszönhetően elsősorban annak, hogy a 49. percben egy szögletet nem tudtak felszabadítani a hazaiak, amely után Kondor László az üres kapuba passzolva szerzett vezetést a THSE-nek (0–1).

Ez kissé megfogta az érdieket, ennek ellenére a 71. percben összejött az egyenlítés, amikor egy remek indítás után Kollega értékesítette ziccerét (1–1).

Azonban szűk tíz perccel később megint megtalálta a rést az érdi védelemben a Szabadkikötő, amelytől egy gyors támadás után a csereként beálló Varga Örs volt eredményes (1–2).

A hajrában mindent egy lapra feltéve támadott az egyenlítésért az Érdi VSE, de ez megbosszulta magát, hiszen a 93. percben a szintén csereként beálló Dala Samu fejezett be góllal egy gyors vendég támadást, kialakítva ezzel a THSE 3–1-es sikerét.

„Az első félidőben nagyon sok olyan lehetőségünk volt, amiből gólt szerezhettünk volna. Ha csak egy nullal megyünk az öltözőbe, akkor ezt a meccset behúztuk volna. Az utolsó passzok nem sikerültek, kapufát is rúgtunk, de lehetőségeinket nem sikerült kihasználni. A második félidőben szélnek háttal volt az ellenfél és inkább ők domináltak. Aztán egy teljesen felesleges pontrúgásból, egy szögletből egy óriási hiba után megszerezték a vezetést. Ahogy ilyenkor lenni szokott, egy olyan csapat, amely valószínűleg ki fog esni ebből az osztályból belelkesedett, minden lecsorgó az övé volt és kontrából kaptunk még két elkerülhető gólt. Ez egy olyan nap volt – bízom benne, nem lesz több –, amikor minden ilyen szerencsétlenül sül el”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

„A félidőben megbeszélteket sikerült százszázalékosan betartani. Sokkal jobban használtuk az üres területeket a második félidőben és amit észrevettünk, hogy az első félidőben óriási területek voltak az Érd mögött. Az volt a célunk, hogy ezeket a területeket bejátsszuk, ez sikeres volt, ebből sikerült a gólokat is szerezni”

– értékelt Gecse Milán, a THSE asszisztens-edzője.

Az Érdi VSE legközelebb április 18-án, 17 órától a Lipót Pékség SE vendégeként lép pályára a Nyugati csoport 30. körében.

NB III, Nyugati csoport, 29. forduló
Érdi VSE–THSE-Szabadkikötő 1–3 (0–0)
Érd, Ercsi úti Sporttelep, zárt kapuk mögött. V.: Szalai L. (Keszthelyi, Farkas G. Z.)
Érdi VSE: Kertész F. – Honti (Balogh Á. 55. p.; Ebedli, 81. p.), Bozsoki, Földesi (Kertész B., 81. p.), Varga T. – Farkas B., Kócsa (Molnár B., 52. perc) - Fürjes, Koós, Kalmár D. – Kollega
Vezetőedző: Limperger Zsolt
THSE-Szabadkikötő: Csontos – Szűcs B., Vidnyánszky, Révész Gy., Huszty – Gere (Jakab Cs., 79. p.), Kondor, Katona D., Petry (Dala, 79. p.) – Marosi (Dukát, 90. p.), Földi (Varga Ö., 58. p.)
Vezetedző: Kenyó Zoltán
Gól: Kollega (72. perc), ill. Kondor (49. p.), Varga Ö. (79. p.), Dala (93. p.)

Kiemelt fotó: Balogh István