22_03_29_erdmost_nincskep

Áll vagy halad Érden a Modern Városok Program?

22_03_29_erdmost_nincskep

Áll vagy halad Érden a Modern Városok Program?

A Fidesz-KDNP frakció szerint leállt minden, a városvezetés viszont úgy látja, a programok haladnak, bár a projektek forráshiányosak, és sok az elődeik által elkövetett előkészítési hiba. Minderről Szűcs Gábor alpolgármester és Simó Károly frakcióvezető beszélt a közgyűlés elmaradt ülését követően.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem volt határozatképes a csütörtöki rendkívüli közgyűlés: a Szövetség Érdért frakció nyolc képviselője, illetve a szabadságát töltő Csőzik László polgármester nem volt jelen az ülésen, így már a napirendet sem tudták elfogadni.

A rendkívüli ülést azért hívták össze, mert a Fidesz-KDNP-Összefogás frakció képviselői július 29-én kelt indítványukban ezt kérték, azzal az indokkal, hogy a testület tagjai és az érdiek a grémium februári ülése óta nem kaptak megfelelő tájékoztatást a város legfontosabb beruházásainak előrehaladásáról.
– Az, hogy sem a polgármester, sem a többség képviselői – egy kivétellel – nem tették tiszteletüket, számunkra azt jelenti, hogy nekik nem fontosak ezek a beruházások. Nem akarnak tudni arról, hogy iskolakezdéskor lesz-e bútor, tábla a Batthyány iskolában, hogy mi a helyzet a Fenyves-Parkvárosba tervezett bölcsődével, vagy a vízelvezetéssel. Nem öncélú volt e közgyűlés kezdeményezése: lehetőséget szerettünk volna teremteni arra, hogy a polgármester ezeket elmondhassa a közvéleménynek – jelentette ki Simó Károly, a Fidesz- KDNP-Összefogás képviselőcsoport vezetője, aki attól tart, hogy „egy-két hónapon belül ki fognak derülni olyan problémák, amelyek kifejezetten a halogatás, a nemcselekvés, nemodafigyelés miatt vannak. Példaként hozta fel, hogy az AVL-projekthez kapcsolódó közmű-beruházásoknak még a közbeszerzései sincsenek kiírva, de megemlítette a csomópont- és útépítéseket, illetve az ófalusi présházhoz kapcsolódó projektet is.

– Elképedve látjuk, mennyire leállt minden – fűzte hozzá Simó Károly, aki szerint az elvesztegetett hetek, hónapok súlyos, forintmilliárdokban mérhető következményekkel fognak járni a város számára.

Szűcs Gábor alpolgármester tudósítónknak azt hangsúlyozta: a Fidesz-frakció a polgármester szabadságának első napján kezdeményezte a rendkívüli ülés összehívását, ami „nem tisztességes dolog”.

– A programok haladnak. A helyi médiában többször is nyilatkoztunk több beruházás kapcsán, emellett minden egyes rendes közgyűlésen beszámolt a polgármester a Modern Városok Program állásáról, és ez a jövőben is így lesz. Ki kell emelnünk: több projektet is úgy vettünk át, hogy nem voltak előkészítve, illetve forráshiányosak voltak. Ez utóbbi egyébként szinte minden beruházásra igaz. Neuralgikus pont volt a Fidesz-KDNP-s városvezetés ideje alatt a közbeszerzés is – lásd Fácán óvoda. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy ezeket a projekteket visszaállítsuk a normál kerékvágásba, és ki tudjuk javítani a jelentkező előkészítési hibákat. Sajnálatos módon a Modern Városok Programmal kapcsolatban a munkák nagy részét az előző városvezetés előkészítési hibáinak javítása teszi ki – hangsúlyozta Szűcs Gábor, megjegyezve: az AVL-projekt szintén előkészítetlen és forráshiányos, és elődeik olyan túlzott ígéreteket tettek a beruházó felé, ami majdnem ellehetetlenítette a projektet.  

– A jelenlegi városvezetésnek és szakmai csapatának köszönhető, hogy ez a beruházás is halad. Folyamatban van a közbeszerzés előkészítése is – például az útra, ami jelentős eleme ennek a projektnek. A Batthyány iskola építkezése is normális ütemben zajlik. Az eszközbeszerzés is folyamatban van – sajnos, a bútortervek annak idején nem készültek el, pedig ez nagyon fontos lett volna. A város és a tankerület közösen mindent megtesz azért, hogy az intézmény az elvárt időpontban a megfelelő készültségi fokon álljon. Ami a csomópont-építéseket illeti, több projekt kiírás alatt áll, ezek a közbeszerzési hatóság előtt vannak. A présház-projekt közbeszerzési anyagát is összekészítettük, tudomásom szerint hamarosan kiírásra kerül – sorolta Szűcs Gábor.

Azzal kapcsolatban, hogy a képviselők nem jöttek el a közgyűlésre, az alpolgármester megjegyezte: augusztus eleje van, a szabadságolások időszaka. A testület egyébként legközelebb szeptember elsején ül össze – ez is rendkívüli ülés lesz.  

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email