„A mesélés számomra összeforr a lábita bábozással. Egyszer csak úgy gondoltam, meg kell eleveníteni a szereplőket, s mivel a kezeim már foglaltak voltak, bábok kerültek a lábamra, s egy szép nagy terebélyes szoknyácska. Így lettem egyszemélyes bábszínház: a szoknyám lett a háttér, amin házikó és fácska is van, s az alól bújtak ki a székely szereplők. Róluk mesélek leginkább, az ő életüket igyekszem visszaadni. S az én meséimben a székely szavak székely ízzel vannak ízesítve, hiszen abból a világból jöttem, s ugyanúgy tudom visszaadni a meséket, ahogy egyszer én kaptam őket.” – Csernik Szende