A Szepes Gyula Művelődési Központ időseknek szóló programjai (december 4-10)

Érdi Idősek Akadémiája: Mindenki másképp boldog – dr. Mérő László előadása

december 4. 14.00 – Szepes Gyula Művelődési Központ (Alsó utca 9.)

A pszichológia hagyományosan annak a tudománya, hogy mi mindentől tudjuk magunkat boldogtalannak érezni. Csak az utóbbi 25-30 évben kezdett el azzal is foglalkozni, hogy min múlik az, hogy időnként egészen jól érezzük magunkat a bőrünkben. Bár ez a tudomány, amit pozitív pszichológiának neveztek el, még eléggé fiatal, máris nagyon látványos és időnként kifejezetten meglepő eredményeket ért el. Az egyik legfontosabb eredmény dióhéjban: mindenki másképp érzi magát jól a bőrében, vagy egy kicsit fellengzősebben: mindenki mástól lesz boldog.

Tartásjavító torna

minden kedden 9.00– Parkvárosi Közösségi Ház (Gépész utca 14.)

A gyakorlatokat álló helyzetben, lassú mozgással kell végezni, melyek a jó egészségi állapot megőrzésére, a test karbantartására és a regenerálására fókuszálnak. (A tornát cipő nélkül végezzük, ezért a fázósak készüljenek dupla zoknival!)

Figyelem! A torna nem végezhető szédüléses betegség vagy gyulladásos állapot esetén!

A december 5-re meghirdetett Demencia Kávézó program elmarad!

Gyaloglóklub

december 6. (szerda) 8.50 – Gyaloglás Székesfehérváron. a Munkácsy Mihály kiállítás megtekintése (6 km) – találkozó Érd-felső vasúti megállóban (A kiállítás az előzetesen regisztráltak számára megtekinthető!)

3-1-2 meridiántorna

minden kedden 8.00-tól és pénteken 14.00-tól a Parkvárosi Közösségi Házban (Gépész utca 14.)

minden kedden és szerdán 9.00-tól a Szepes Gyula Művelődési Központban

Minden program ingyenes az érdi 65 év felettieknek. A programokra előzetes regisztráció nem szükséges, kivéve, ha ezt külön jelzik.

Kezdés:

2023. december 04.

Vége:

2023. december 10.

Helyszín:

Szepes Gyula Művelődési Központ, Parkvárosi Közösségi Ház