22_03_29_erdmost_nincskep

Ültetéssel búcsúztak

22_03_29_erdmost_nincskep

Ültetéssel búcsúztak

Tuját és levendulát ültettek péntek délelőtt a Kisfenyves óvodától búcsúzó gyerekek. Az óvoda egy hagyományt szeretne meghonosítani: mostantól az iskolába készülők így köszönnek el majd el az intézménytől. A növényeket a gyerekek és az óvó nénik együtt ültették el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ha nem is volt annyi vendég, és szigorúbb szabályok vonatkoztak is a ballagásra, bizonyára szép emlék marad a gyerekeknek – nem beszélve arról, hogy a kerítésen bekukucskálva évről évre nyomon követhetik a tuják és a levendulabokrok növekedését – ebből is lemérhetik majd az idő múlását. 

– Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek elköszönhessenek az óvodától, érezzék, hogy most egy másik élet következik – mondta tudósítónknak Nagy Éva tagóvoda-vezető. Hozzátette: intézményük nevéhez, programjához méltóan olyan hagyományt szerettek volna meghonosítani, ami a környezetvédelemmel kapcsolatos. 

Voltak olyanok is, akik a vírusveszély miatt távol maradtak a ballagásról. Bár tartani lehetett tőle, hogy az idei nyáron jóval több gyerek jár majd óvodába, tekintve, hogy sok szülő már kivette a szabadságát a tavaszi zárás ideje alatt, ez a tagóvoda-vezető szerint nem jellemző: tapasztalataik szerint nem lesz több gyerek az oviban, mint máskor.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email