22_03_29_erdmost_nincskep

T. Mészáros: aránytalanul nagy a büntetés

22_03_29_erdmost_nincskep

T. Mészáros: aránytalanul nagy a büntetés

Beismerte T. Mészáros András, hogy mulasztás történt a Kincses Óvoda Fácán tagóvodája felújítására kiírt közbeszerzésnél. Emiatt kell most a városnak visszafizetnie 70 millió forintot. Az egykori polgármester azt állítja, hogy Csőzik Lászlónak nyolc hónapja lett volna javítani ezen a helyzeten.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érdnek 70 millió forint európai uniós támogatást kell visszafizetnie, amiért az előző városvezetés szemet hunyt a Fácán utcai óvoda felújításhoz kötődő közbeszerzési szabálytalanság felett. A pályázat elbírálásánál „nem tűnt fel a bírálóknak”, hogy a nyertes és vesztes pályázó közt családi kapcsolat áll fenn. T. Mészáros András nem tagadja, hogy hibáztak.

„Elmulasztottuk az ellenőrzést elvégezni, emiatt vált lehetségessé, hogy a fővállalkozó, aki megnyerte ezt a pályázatot, kivitelezést, a munka elkezdésével kicserélte az alvállalkozót, nem a bejelentett alvállalkozóval, hanem annak egyik áldozatával kötött alvállalkozói szerződést, amit ezek után kifogásolt a döntőbizottság” – mondta az Érd Most-nak a korábbi polgármester, hozzátéve, hogy akkoriban elég sok közbeszerzés volt, így csúszhatott át ez is. „Akkor én voltam a polgármester, tehát én voltam a felelős minden egyes alvállalkozó után. Ezért mondom, hogy nem kéne a közbeszerzési kollégákat ezért megróni. Ez elmulasztódott” – mondta.

Úgy véli ugyanakkor, hogy a jelenlegi városvezetésnek lett volna módja befolyásolni a bírság mértékét.

„A döntőbizottság mind a fővállalkozót, mind az alvállalkozót, mind minket 2-2 millió forintra büntetett. Emellett

70 milliót vissza kell fizetni, amit aránytalanul súlyosnak tartok, tekintve, hogy az alvállalkozói munka értéke mindössze 20 millió volt.

A polgármester úrnak november végétől nyolc hónap állt rendelkezésére, hogy egyeztessen és megmagyarázza, hogy milyen félreértés történt” – tette hozzá T. Mészáros András, aki szerint ilyesfajta hibák a jövőben sem kerülhetők el, ahogy a múltban is többször megtörténtek.

„Emlékszem, amikor átvizsgáltuk az elődeink dolgát, ott is volt egy 84 millió forintos visszafizetés, azért, mert a tervek és a kivitelezési költségek olyan szinten vissza lettek faragva Döcsakovszky-Csőzik páros által, hogy megmaradt 84 millió forint. A beruházás befejeződött, a 84 millió forintot pedig vissza kellett adni. Nem a felelősöket keresném, hanem a legjobb megoldást, a legkompromisszumosabb megoldást, hogy az EUTAF kecskéje is jól lakjon és Érd MJV káposztája is részben, egészben megmaradjon” – mondta.

Csőzik László polgármester kedden éles hangon bírálta az előző városvezetést a büntetés miatt, amit a mostaninak kell kifizetnie.

„Elvárjuk, hogy a most visszavont támogatást – 70 millió forintot – és az eddig az önkormányzatra kiszabott 2 millió forintos bírságot az érintett cégek 15 napon belül az önkormányzatnak visszapótolják”

– írja facebook-bejegyzésében Csőzik László polgármester. – Az önkéntes visszapótlás elmaradása esetén egyrészről ezen cégekkel minden gazdasági kapcsolatot megszakítunk, másrészt minden jogi eszközt megragadunk annak érdekében, hogy a jogsértő magatartást elkövető gazdasági társaságok előnyt ne élvezzenek, mert megtévesztették az önkormányzatot. Természetesen nem mondunk le arról, hogy a döntéssel szemben az összes jogorvoslatot ettől függetlenül igénybe vegyük, mert igazságtalannak tartjuk, hogy a bukott fideszes városvezetés és állandó üzleti partnereik hibájáért a jelenlegi városvezetés, és ezen keresztül Érd teljes lakossága kerüljön nehéz helyzetbe” – fogalmazott a polgármester.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email