22_03_29_erdmost_nincskep

Így zajlik az oltás második köre a Romicsban

22_03_29_erdmost_nincskep

Így zajlik az oltás második köre a Romicsban

2021. április 23-án 13 és 19 óra között, valamint április 24-én 8 és 19 óra között kapják meg második oltásukat azok, akiket március 19-én és 20-án a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben oltottak – közölte Bárány Zsolt főigazgató az érdi rendelő közösségi oldalán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Bárány Zsolt beszámolt róla, az oltás napja minden beoltott esetében megegyezik az első kör napjával, tehát akit március 19-én pénteken oltottak, az április 23-án pénteken, akit március 20-án, szombaton, az április 24-én, szombaton kapja meg az oltás második adagját.

A főigazgató azonban hangsúlyozta, az oltás időpontja – azaz, hogy pontosan melyik órára hívják be – változhat, erről a háziorvosoktól kaphatnak tájékoztatást az oltakozók.

„Az oltás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében pénteki rendeléseink egy része fél kettő helyett 12 órakor befejeződik (a részleteket megtalálhatják honlapunkon: https://www.erdirendelo.hu/…/hasznos-informaciok/covid19) , a délutáni urológiai rendelés pedig elmarad. A rövidülő vagy elmaradó rendelésekre időponttal rendelkező betegeinkkel telefonon egyeztetünk új időpont miatt”

– hangsúlyozta Bárány Zsolt, kiemelve, péntek délután a laborleletek papíron történő kiadása nem lehetséges.

A dr. Romics László Egészségügyi Intézmény vezetője részletezte, az oltakozók mit hozzanak magukkal a második oltásra:

  • Személyi azonosító okmányok (személyi, TAJ kártya)
  • Első oltáskor kapott oltási karton (nem a plasztik oltási igazolás!)
  • Hozzájáruló nyilatkozat – lehetőség szerint kitöltve (Letölthető: https://bit.ly/3cf1VNB)
  • Lista a rendszeresen szedett gyógyszerekről

Azt kérik,

csak az jöjjön oltásra, aki erről értesítést kapott, ő pedig a számára megjelent időponthoz képest maximum 15 perccel előbb érkezzen! Kísérője nem léphet be az intézménybe, kivéve, ha olyan személyt kísér, aki önállóan nem tud közlekedni az épületen belül.

Emlékeztetett a rendelőintézet Alsó utcai bejárata szeptember eleje óta zárva van.

„Időről időre felmerül kérdésként, hogy mi lesz a megmaradó vakcinákkal abban az esetben, ha valaki nem jön el a második oltásra. A tervezhetőség és átláthatóság miatt kértük a Pest Megyei Oltási Munkacsoportot, hogy erre az esetre állítsanak össze egy listát a „tartalékosokról” (olyan lakosokról, akik legalább 3 héttel korábban megkapták az első PFIZER oltásukat és hajlandóak egy telefon esetén 60-120 percen belül a Romicsba érkezni). Megmaradó vakcina esetén mi tájékoztatjuk az Oltási Munkacsoportot a megmaradó MENNYISÉGRŐL és Ők gondoskodnak a tartalékosok behívásáról”

– húzta alá Bárány Zsolt, megjegyezve, az intézmény előtt nem érdemes sorban állva várakozni arra, hátha jut a maradék vakcinából.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email