22_03_29_erdmost_nincskep

Betiltja a kerti égetést a város!

22_03_29_erdmost_nincskep

Betiltja a kerti égetést a város!

Már készül annak a rendeletnek a módosítása, amely lehetővé tette korábban, hogy időszakosan, tavasszal és ősszel el lehessen égetni a zöldhulladékot a kertben. A döntést a napokban hirdetik ki és azonnal érvénybe is léptetik. Aki, ennek ellenére éget, szabálysértést követ el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érd FM 101.3-at Tetlák Örs alpolgármester tájékoztatta. Elmondta, hogy a rendelet visszavonásának két fontos oka, hogy a veszélyhelyzetben otthon tartózkodóknak ne kelljen a füstöt szagolni, a másik pedig, hogy a füst kedvez a vírusok terjedésének. 

Az alpolgármester elmondta, hogy az elmúlt napok kedvező időjárása sokakat kicsalt a kertekbe és sajnos sokan döntöttek úgy, hogy a lemetszett zöldhulladékot azonnal el is égetik,  ezért kell mihamarabb lépnie az önkormányzatnak.

Korábban arról döntöttek, hogy sűrítik a zöldhulladék háztól történő begyűjtését a város teljes területén: tavasztól őszig havonta szállítja majd el az ÉTH a lombot, nyesedéket. 

Tetlák Örs elmondta, hogy ennek nincs akadály a veszélyhelyzetben sem, és április 4-én elindulnak  a zöldjáratok.

– Azt kérjük, hogy már most se égessenek, inkább tegyék ki a zöldhulladékot az ingatlanok elé. A közterület-felügyelet nem fog bírságot kiszabni emiatt. Fontos tudni, hogy  az ingatlantulajdonosok körülbelül három darab százhúsz literes zsáknyi – biohulladékot helyezhetnek ki, zsákolva, vagy maximum egy méteres darabokra vágva, kötegelve – húzta alá az alpolgármester. 

Hallgassa meg az interjút!


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email