Van Érden egy ház, ahol hat fiatal ember él. Más-más városból, eltérő környezetből jöttek; van, aki egy hónapja lett nagykorú, van, aki már huszonhárom éves, mégis, egyvalami közös bennük. Az, hogy mindnyájan nevelőszülőknél nőttek fel, akikkel megromlott a kapcsolatuk. A Fészek Gyermekvédő Egyesület 2015 óta biztosít egy külső férőhelynek nevezett, lakhatást és utógondozást nyújtó lehetőséget azoknak a fiataloknak, akik valamilyen ok miatt nem maradhatnak a nevelőszülői családban. A nevelőszülőség ugyanis nem olyan, mint a vér szerinti – a tizennyolcadik születésnapon véget ér. Ha a fiatal családtaggá vált, és szeretne továbbra is a nevelőszülőnél élni, akkor legfeljebb huszonöt éves korig utógondozásban maradhat nála. Ezek közül a fiatalok közül egyik sem döntött így: inkább a külső férőhelyet választották.

Egy családi ház felső szintjét lakják – alul irodák vannak –, három szoba, két fürdő, egy konyha, amit ők tartanak rendben. A fiatalok legfeljebb huszonöt éves korukig maradhatnak itt; tanulni vagy dolgozni kötelező. A lakók többsége jelenleg esti gimnáziumba jár, mellette dolgoznak, ami nem könnyű, mert az a tapasztalat, hogy nem mindig egyeztethető össze a munkavégzés a tanulással. Pedig ha az utógondozás tanulói jogviszony alapján történik, akkor annak kell elsőbbséget biztosítani, és a munkavégzést ehhez igazítani – magyarázza Csontos Éva, a fiatalok utógondozója. Vele, és öt fiatallal – Hajnival, Pankával, Peterrel, Sziszivel és Vikivel – ültük körül a konyhaasztalt, tizenkét nappal karácsony előtt. Mind az öten itt szeretnék tölteni az ünnepeket.

Peternek ez az első karácsonya a házban. Alig egy hónapja töltötte be a tizennyolcat, a szülinapját már itt ünnepelte. Mint mondja, megromlott a viszonya a nevelőszüleivel, nem hiszi, hogy hazamegy hozzájuk karácsonyra, a szülőanyja pedig „olyan, hogy inkább hagyjuk”.

– Lesz azért ajándékozás is, mindenki húz egy nevet – mosolyog Peter. A fiatal srác többet nevet, mint beszél; ebben a tanévben érettségizik, és két szakmát szeretne szerezni. A terveiről szívesen mesél, a magánélete „inkább maradjon privát”. 

Hajnalka már több mint egy éve él a házban. Ő a csapat „anyukája”, segíti a többieket és gondoskodik a betegekről.
– Szeretek itt lenni, jó csapat vagyunk. Néha persze az idegeimre mennek, de akkor is jó együtt. Tavaly is itt töltöttem az ünnepeket, az elég kalandos volt, mert egy nagy veszekedés miatt úgy volt, hogy nem ülünk együtt asztalhoz. Idén nyugodtabb karácsonyra készülünk – mondja Hajni. Arra a kérdésemre, ki süt-főz ilyenkor, a válasz tömör volt: senki.

– Tavaly a balhé miatt ez elmaradt, csak nasik voltak az asztalon, de idén azt tervezzük, hogy közösen főzünk valamit. Rántott husit, csirkét, lehet, lesz töltött káposzta is.
Panka, aki három és fél éve lakik a külső férőhelyen, közbeszól: neki menne a töltött káposzta – sokszor csinált az anyukájával. Kérdés, hogy idén lesz-e rá ideje, hiszen lehet, hogy dolgozni fog, rendszerint be szokta vállalni a szentestéket. Ahogy Sziszi is, aki egyébként szakács. Mivel karácsonykor nem lesz szabad, valószínűleg nem tud együtt sütni-főzni a többiekkel. Sziszi már „veterán”, négy évet töltött itt. 

Viki, csakúgy, mint Peter, még nincs egy éve, hogy Érden él. Tavaly még a nevelőszüleivel ünnepelt. „Elment” – mondja sommásan, mikor arról kérdezem, milyen volt.
– Nem romlott meg a kapcsolatunk, nyugodtan váltunk el, a mai napig látogahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg őket, csak már szerettem volna önállóan élni – magyarázza, hozzátéve: a karácsony igazából nem sokat jelent neki.
– Akkor már inkább a húsvét. Akkor legalább sonka van – nevet fel. A többiek helyeselnek. 
– Én vagyok az egyetlen, aki napi szinten tartja a kapcsolatot a vér szerinti családjával, meg a nevelőszüleivel is. Mégis itt töltöm a karácsonyt. Nekem ez az ünnep semmit sem jelent. Csak készülődni, díszíteni szeretek. De hogy egy napig mindenki szereti egymást, azzal mit érünk?! – von vállat Viki. – Nem az ajándékról volt szó. Megkaptam én mindent, amit kértem, csak épp éreztem, hogy nem oda tartozom. Hogy meghívnám-e őket a saját karácsonyomra? Hát persze, de csak azért, hogy lássák, mit értem el nélkülük. Mindig azt mondták, hogy egy senki leszek.

Panka sem szereti a karácsonyt.
– Nem az ajándékokról, hanem a szeretetről kellene, hogy szóljon. Ha nem érzed, hogy megkapod a másiktól… Igazából nem voltak nálunk rosszak a karácsonyok, csak én nem szerettem. Vagy veszekedtünk, vagy dolgoztam, és akkor azért nem volt veszekedés, mert nem voltam otthon. Ezzel együtt nagyon fontosak nekem a nevelőszüleim. Ha felnőtt leszek, és élnek még, biztos, hogy meghívom majd őket magamhoz. 
Hajni nevelőszülei állatokat tartottak. A karácsonyok sem teltek meghitten: akkor is meg kellett etetni az állatokat, gondozni kellett őket, akár szenteste volt, akár nem, és ebből a gyerekeknek is ki kellett venniük a részüket. Így ő sem lelte örömét a karácsonyokban. 

– Amit továbbvinnék a régi karácsonyokból, az a készülődés, a bejglisütés, meg az, hogy mindig adakoztunk a kórházaknak.
Sziszi évek óta nem karácsonyozik családban; tavaly is itt töltötte a december végét. Mint mondja, azt sem tudja már, mi az a karácsony. 
Peter ugyan családi körben élte a szentestéket, de nem érezte jól magát.
– Úgy éltem meg, hogy a nevelőszüleim a saját gyerekeikkel sokkal nagyobb szeretettel bántak. Én csak ott voltam. Megkaptam az ajándékokat, de láthatóan alig várták, mikor megyek be a saját szobámba, és marad a családi kör együtt – teszi hozzá.
Csontos Éva közbeszól: ennyire azért nem fekete-fehér a történet –, lehet, hogy épp a vérszerinti szülő hiánya miatt érzi mellőzöttnek magát a gyermek, és nyilván a nevelőszülőknek sem könnyű. Persze, nem véletlen, hogy az itt lakó fiatalok elkerültek a nevelőszülőktől, de nagyon sokan maradnak nagykorúságuk után is a családban utógondozottként.

Ezeknek a fiataloknak azonban, akik a Fészek külső férőhelyén élnek, most a családot nem a nevelőszülők jelentik – hanem egymás. Ahogy Panka fogalmazott: idén élvezni fogják a karácsonyt, mert összekovácsolódott egy jó kis csapat. Azt is elmeséli, milyen terveik vannak: 
– Kidíszítjük a házat, lesz fenyőnk is – igazi! –, és mi vesszük meg rá a díszeket. A szaloncukor már megvan.
– Mi tulajdonképpen nem is csapat vagyunk, hanem egy család – bólogat Hajni. A többiek helyeselnek. Lassan felszedelőzködünk, lemegyünk a földszinti terembe, ahol a nagy asztalra festék, ceruza, ecset, miegymás kerül. Kezdődhet a díszkészítés, a Család első közös karácsonyára.