22_03_29_erdmost_nincskep

Mozgalmas hét van a tárnokiak mögött

22_03_29_erdmost_nincskep

Mozgalmas hét van a tárnokiak mögött

Befejezték a hivatal „A” épületének tatarozását, a TCH Tárnoki Művészeti Egyesület kifestette az Egészségháznál lévő buszmegállót, három díjat is átadtak augusztus 20-án, emellett már ötvenedszer tartottak horgászversenyt Tárnokon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Dr. Lukács László polgármester közösségi oldalán megosztott összegző bejegyzésében emlékeztetett, a Köz-Ért Kft. a mindennapi feladatok ellátása mellett befejezte a polgármesteri hivatal „A” épületének tatarozását és kijavította a Majomsziget melletti utat.

Emellett a TCH Tárnoki Művészeti Egyesület sikeresen elnyert önkormányzati támogatásának köszönhetően a hosszú hétvégén gyönyörűen kifestette az Egészségház előtti buszmegállót.

Dr. Lukács László arról is beszámolt, hogy a Heinrich Antal Házban tartott augusztus 20-i megemlékezésen három díjat is átadtak. A Tárnokért Díjat Csécsei Zoltán ultrafutó, Hétgyné Kádár Valéria, Sümegi Gáborné, Várhelyi Máris és Zombori Ferencné kapták. A Tárnoki Óvodásokért Díjat idén Drlák-Kardos Ildikó érdemelte ki. Posztumusz díszpolgári címet kapott Halász József, akinek dédunokájáa, két ükunokája és szépunokája vették át az elsimerést.

Tárnoki díszpolgári címét dr. Orbán Rózának ítélték oda, aki megható köszönetet mondott az ünnepségen.

A megemlékezés mellett a tárnoki horgásztónál idén már ötvenedik alkalommal tartották meg a hagyományos horgászversenyt. A 68 résztvevő közül a két női induló különdíjat kapott, míg a győztes közel 20 kilogramm hal kifogásával győzött.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email