Könnyekkel keresztelték a Batthyány Tornacsarnok birkózótermét – videó

Könnyekkel keresztelték a Batthyány Tornacsarnok birkózótermét – videó

Tar Mihály nevét – temetése napján - bevésték a város sporttörténelmébe.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy kivétellel a sírással küzdöttek a méltatásra felkért barátok, sporttársak. Ez minden szónál többet elmondott arról, mit jelentett az érdi birkózósport számára Tar Mihály.

Egyedül Bacsa Péter a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke tudta végigmondani a tervezett módon beszédét, melyben a magyar birkózósport infrastrukturális helyzetében 2013 után, „a magyar kormány gáláns sporttámogatásának köszönhetően” bekövetkezett pozitív fordulatokat méltatta.

„Az érdi birkózóklub, mely 1973-ban alakult meg Tar Mihály vezetésével, mindig is a magyar birkózósport egyik legstabilabb bástyája volt. Rengeteg tehetséges versenyzőt adott a sportágunknak. Elég csak megemlíteni Dénes Mercédeszt, aki az első női utánpótlás Európa Bajnoki címét szerezte meg, és Váncza Istvánt, aki itt tanulta meg a sportág alapjait, és lett tavaly a budapesti felnőtt EB-n ezüstérmes” – sorolta az alelnök.

„Az elmúlt 50 év sikereinek eredményeként, és Misi bácsi odaadó munkájának megkoronázásaként avatjuk fel ma az érdi birkózás új szentélyét itt a Batthyány Sportiskola birkózótermében, melynek elnevezése nem lehetett kérdés sem az érdi városvezetés, sem a magyar birkózósport számára.”

Tar Mihály decemberben még átvehette a Magyar Birkózó Szövetség életműdíját a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, az Európai Szumó Szövetség elnökének kitüntetését azonban már nem.

„Az utolsó Európa Kupán a szövetség elnöke ajándékot is küldött a kitüntetés mellé, amit már nem tudtunk átadni, mert az Érd Kupán Misi bácsi már nem vehetett részt – mondta el a teremavató ünnepségen dr. Ancsin László, a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke. – A szövetség érdemérmét azért a munkáért kapta, amit az európai sumo birkózásért letett az asztalra. Az, hogy utánpótlás sumó létezik, egyedül neki köszönhető.”

A kitüntetést Tar Mihályné vette át, méltán, hiszen, mint dr. Ancsin László kiemelte, „ketten csináltak mindent”.

Sipos Árpád az Érdi Spartacus ügyvezetője a az SC vezetősége, edzői, a gyerekek és a szülők nevében azt ígérte elcsukló hangon, hogy a szellemi örökséget továbbviszik, és a versenyzők által Érd hírnevét tovább öregbítik.

Videó: Bredák Péter/ÉRD TV; Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email