– Miként fogadta, hogy a megyéspüspök – kisebb kitérők után – végül a szülővárosába helyezte a papi szolgálatra?
– Mondanom sem kell, hogy nagyon megörültem a lehetőségnek, hiszen – bár Budapesten születtem – Érden nevelkedtem, itt kezdtem a tanulmányaimat, a Tusculanumi – akkoriban még Ötös, ma Gárdonyi Gáza – iskola tanulójaként fejeztem be az általános iskolát. Ráadásul épp ebbe a templomba jártam a szentmisékre ministrálni, így sok szép, gyermekkori emlék is fűz engem a város ezen környékéhez. Ezzel együtt az Érd-Óvárosi plébánia vezetése is hozzám tartozik, amit ugyancsak örömmel ellátok.
– Áldás-e, hogy ennyire közel van az egykori iskolája?
– Hogyne, hiszen a mi hitoktatóink tanítják a hittant a Gárdonyi Iskola tanulóinak, akik közül sokan jelen vannak a vasárnapi szentmiséken, így a fiatalokat is egyre inkább meg tudjuk szólítani az evangéliummal. Azt nem állítanám, hogy tömeges a részvételük, hiszen a technikai fejlődés igencsak „beszippantja” a mai gyermekeket, nem könnyű elvonni a figyelmüket a virtuális világtól, de a hitoktatás és a szülők jó példája többé-kevésbé ráirányítja a fiatalok figyelmét is arra, hogy a lelkiekkel is kell és érdemes foglalkozni, ezért fontos lépés az életükben, hogy Krisztus követőjévé váljanak.
– Ön mikor döntött a lelkipásztori hivatás mellett?
– Valójában 1995-ben született meg bennem a gondolat, hogy nekem a papi hivatást kell választanom, hiszen korábban is sokat foglalkoztatott, közel állt hozzám a hitélet. Mint említettem, már gyermekkoromban is mindig az oltár körül szorgoskodtam, örömmel és büszkén ministráltam a szentmiséken. Nagy érdeklődéssel figyeltem az atyák liturgiáját, szívesen hallgattam a prédikációkat és nagyon tetszett az oltárszolgálat, így amikor pályaválasztás elé kerültem, végleg megfogalmazódott bennem az elhatározás, megértettem, hogy Isten a lelkipásztori szolgálatot szánta nekem.
– Milyen idős volt ekkor?
– Épp elkezdtem a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban a tanulmányaimat a dolgozók esti tagozatán. Az érettségi bizonyítvány megszerzését követően, 2000-ben pedig jelentkeztem a Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatalban és a felvételemet kértem a kispapok közösségébe.
– Egyébként, milyen volt a gyermekkora?
– Semmiben sem különb, mint a többi gyermeké. Jókedvű srác voltam, szerettem a mókát, voltak barátaim, akikkel együtt játszottam, sokat viccelődtünk, ugrattuk egymást, amikor együtt töltöttük az iskola utáni a délutánokat. Azt hiszem, semmiben sem voltam más, mint a kortársaim, kivéve talán azt, hogy gyakrabban forgattam a Bibliát, meg szívesen és hitre éhesen jártam el a szentmisékre, ahol ministránsként örömmel szolgáltam az atyát. Mindennél fontosabb volt számomra, hogy odafigyeljek a lelki dolgokra, soha ki nem hagytam volna a vasárnapi oltárszolgálatot, a rendszeres imádságot, ami hozzám tartozott és meghatározta a gyermekkoromat, annál is inkább, mert ebben a szüleim is jó példával jártak elől és örülök, hogy ezt, Isten kegyelméből, immár a hivatásom által tovább vihetem.
– Ezek szerint a szülei is egyetértettek a döntésével?
– Sajnos, akkor már csak édesapámmal tudtam megosztani az elhatározásomat, mert az édesanyám már nem élt, 34 éve nincs közöttünk. Nincs testvérem sem, így csak édesapámmal közölhettem a hírt, hogy a fiából pap lesz. Ő pedig teljes mellszélességgel támogatta a döntésemet, nagyon örült a választásomnak, hiszen hívő ember lévén mindig sokat imádkozott, így büszkeséggel töltötte el, hogy a gyermeke a papi hivatásnak szenteli az életét. 2007-ben szenteltek áldozópappá a székesfehérvári bazilikában. Ezután káplánként Ráckevére kerültem, majd Dunaújvárosba, ahol csupán rövid időt töltöttem, mert Lajoskomáromba irányítottak, ahol öt települést bíztak rám. Első hónapokban plébános helyettesként láttam el a feladataimat, majd miután elhunyt az ottani plébános, a megyés püspök atya kinevezett plébánosnak. Öt és fél év után pedig visszatérhettem Érdre, ahol immár ötödik éve vagyok plébános.
– Mit tartott fontosnak, amikor átvette a két plébániahivatal vezetését?
– Egészen más körülmények vártak, mint amit Lajoskomáromban és környékének kisebb településein tapasztaltam. Noha a szülővárosomról van szó, amit gyermekkorom óta ismertem, a visszatérésemkor be kellett látnom, hogy sokat változott. Immár egy pörgő, nyüzsgő településen találtam magam és ez a körülmény egészen más kihívások, új feladatok elé állított, mint a korábbi, jóval kisebb egyházközségek. A papi szolgálahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgban természetesen fontosnak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a szentmisék bemutatását és a szentségek, szentelmények kiszolgáltatását, valamint minden másban igyekszem megfelelni mindannak, amit a lelkipásztori hivatás mindkét plébánián megkövetel tőlem.
– A sok feladat zsúfolttá teszi a napjait, ez abból is kiderült számomra, hogy a beszélgetésünk időpontját sem volt könnyű egyeztetni.
– Igen, bármilyen furcsa, a papi hivatásban is bőven van „pörgés”, különösen egy ekkora és ennyire nyüzsgő egyházközségben, mint a miénk. Persze, megfelelő időbeosztással meg lehet oldani, hogy minden fontos feladat beleférjen a napba. Ugyanakkor lényegesnek tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy a lelkipásztor jól ismerje a nyáját és igazi atyja legyen, így időt kell szánnom a hívekkel való találkozásokra is. Ráadásul nem tehetek különbséget a két plébánia között sem, mindkettőt egy és ugyanazzal a szívvel kell vezetni, mindkettő teljes embert és szolgálatot követel meg tőlem, ezért nagyon oda kell figyelnem, hogy mindenhol jelen legyek, ahová feladat szólít, vagy szükség van rám.
– Mivel Érden nőtt fel, biztosan sok embert ismert, de azóta is folyamatosan növekszik a város lakossága. Keresik-e a kapcsolatot az egyházzal az újonnan érkezők?
– Gyakran látok új arcokat a templomban és ennek nagyon örülök, mint ahogyan a régi ismerősöknek is. Örömmel tölt el, ha új családok érkeznek, amelyek keresik az egyházunkkal a kapcsolatot és szívesen vesznek részt a szentmiséken, igénylik a szentségekben való részesülést mint például a keresztség, áldozás, házasság és a többi. Természetesen, szívesen segítünk nekik, hogy minél előbb sikerüljön beilleszkedniük, hiszen mi is azt szeretnénk, hogy az egyházban is igazi otthonra leljenek.
– Mindkét templom, az Érd-Tusculanumi és az Érd-Óvárosi is egyik fontos állomása az Élő Rózsafüzér Zarándoklat Érd Körül rendezvénynek. Milyen szervezéssel jár ez?
– Szívesen készülünk rá és valóban igen fontos állomásai vagyunk a zarándoklatnak. Az imádság, az elmélkedés színhelyét nyújtja templomunk, de itt a Tusculánumi plébánián még egy jó ízű ebéddel is megvendégeljük a résztvevőket, ügyelve arra, hogy kiadós, laktató étellel várjuk őket, amit jómagam szoktam elkészíteni. Tavaly paprikás krumplit főztem, amit friss kenyérrel, savanyúsággal kínáltunk. Láthatóan jól is esik zarándokoknak a szeretettel kínált, tányérnyi meleg étel, hiszen októberben már hűvösebbre szokott fordulni az időjárás, így Parkvárosból érkezve, erőt kell gyűjteniük a még előttük álló kilométerekhez és az út befejezéséhez.
– Ezek szerint főzni is szeret?
– Igen, gyakran előfordul, hogy magam készítem el az ebédemet, persze, csak ha van rá időm. Ám amikor nagyon elfoglalt vagyok, Magdi „anyu” – akit sokan így szólítanak és tisztelnek itt a plébánián, mert ő az, aki nagyon sokat segít abban, hogy maradéktalanul elláthassam a papi szolgálahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgat – átvállalja a főzést, takarítást, vasalást és egyéb sürgős és fontos házimunkát. Ő mindig ügyel arra, hogy minden idejében elkészüljön. Ilyenkor hálás vagyok Magdi anyunak, hogy leveszi rólam ezeket a terheket, de alkalomadtán, ha az időm, a beosztásom engedi, magam is szívesen odaállok a tűzhelyhez, hogy ebédet készítsek magamnak. A főzési tudásomat otthonról hoztam, édesanyám mellett sok mindent megtanultam, de a korai halála miatt csak ketten maradtunk édesapámmal, így a házimunkából is alaposan ki kellett venni a részemet. Édesapámmal mindenben segítettük egymást, ahogy tudtuk.
– Soha nem bánta meg, hogy a papi hivatást választotta?
– Soha. Mindig, minden nap ott él a szívemben a hála és nem győzök köszönetet mondani a Jóistennek, amiért elhívott a lelkipásztori szolgálatra. Ezzel a végtelen hálával és alázattal kelek, így telik minden napom és így térek nyugovóra. Nem szűnök meg hálát adni Istennek, hogy a munkámmal, a mindennapjaimmal, a teljes valómmal őt szolgálhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg.
– Pedig, amint szó is volt róla, sok feladattal és nehézséggel is jár…
– Igen, éppúgy, ahogyan bármelyik más hivatás! Ebben is jócskán találkozom nehézséggel, de az én szívemben mégis öröm és hála lakozik, amiért Isten kiválasztott erre a szolgálatra és a problémák megoldásában is mindig idejében megérkezik a segítség.
– Advent, a várakozás időszakában beszélgetünk. Miként élik meg ezeket a napokat, hogyan készülnek a karácsonyra?
– Egyházunknak egy igen kedves hagyománya, hogy az adventi időben rorate szentmisét tartunk, amely kora reggel, hat órakor kezdődik, kifejezésre juttatva, hogy a lustaság édes, puha párnájáról felkelvén, a lelkünkre, a lelki dolgokra irányítsuk a figyelmünket. Ezáltal mindjárt Istennel kezdhetjük a napunkat, mert az Úr Jézussal
találkozunk a szentmise áldozatában, s mire véget ér, kint is épp pirkad. A rorate szentmise segítségével úgy indulhat a nap, hogy elsőként Krisztussal találkozunk, aki az igazi fényt hozza el számunkra az élet sötét útvesztőjében. Bár sötétben érkeztünk a templomba, de a Jézussal való találkozás megtölti a szívünket áldással, örömmel és a templomból kilépve már világosságban járunk, ahogyan a napfelkelte is bevilágítja a kora reggelt. Ezt igyekezünk kibontani és minél gyakrabban megélni a várakozás napjaiban, hiszen fontos több figyelmet fordítanunk a lelki életünkre, mert a Jóistennel való találkozás folyamatosan csiszolja, finomítja a lelkünket, így nap nap után egyre többet sikerül lefaragni a rosszra hajló természetünkből. Ezáltal a türelmetlenséget, az önzést, a meg nem bocsájtást és sok minden mást, le tudjuk csendesíteni a lelkünkben. Persze, mindezt nem csak ilyenkor, advent idejében kellene gyakorolni, hanem az élet minden napján, hiszen az egész életünk egy advent, egy nagy várakozás. Még fontosabb, hogy életünknek minden eseményében megismerjük azt a Jézust, akit követünk, akit a szívünkben hordozunk és őt, ezt a Jézust kell továbbadnunk mindenkinek, egyetértve a versben foglaltakkal: „Legyünk hát jobbak és higgyünk rendületlen, ne csak így decemberben.”
– Önnek személy szerint mit jelent a karácsony és hogyan készül rá?
– Nekem mindig nagyon sokat jelentett a karácsony, nemcsak gyermekkoromban, hanem most, papként is, mert mindig mélyen megérint – mint ahogy most is, karácsonyra készülve köszöntjük egymást – az a tudat, hogy milyen sok embernek adhattam Jézust! Sokat jelent számomra a szentmisésékre való felkészülés, örülök, hogy lehetőségem nyílik arra, hogy a saját gondolataimat, érzéseimet is megoszthahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, oda tehetem az oltárra. Nagy boldogság tölt el, hogy az adventi időszakban együtt készülhetek a híveimmel. Nem vágyom különleges dolgokra, nem várok ajándékokat, hiszen a családomban évtizedek óta nincs lehetőség arra, hogy együtt legyünk, ezért nekem a legnagyobb ajándék az, hogy itt az egyházban vagyunk egymásnak és segíthetünk, amiben csak tudunk. Az advent lényege, hogy a Jézussal való találkozásra készít fel, Jézus megtestesülésre, s nekem az a feladahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy ennek a szép ünnepnek a lelki megtapasztalására segítsem hozzá az embereket. Nekem ez az igazi karácsonyi ajándék! Mert a meghitt hangulat, a feldíszített fenyő és az ajándékozás mellett sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy valójában miért, KIÉRT van ez a szép ünnep! Olyan ajándék elfogadására kell felkészülnünk, ami nincs becsomagolva. A Megváltó eljövetelére.
