Az Alapítvány a Facebookon azt írta: „Az ott lakó idős hölgy, először ellenségesen viselkedett, mert az évek óta folyó rossz szomszédi viszony teljesen megkeserítette az életét. Később mikor látta, hogy tényleg csak segíteni szeretnénk, és az állatok állapota és tartási körülményei miatt jöttünk, viselkedése megváltozott és nagyon barátságos lett. Előzetes egyeztetés nélkül látogattuk meg a hölgyet, így nyilván felkészülni nem tudott az érkezésünkre. A kutyája nemhogy sovány, de igencsak gömbölyded! A cicák kint szaladgáltak az udvaron, amíg a néni pakolgatott. Elmondta, hogy dolgozik és amikor hazaér kiengedi a cicákat, aztán este már vele együtt újra a házban vannak. A cicák napközben valóban bent vannak a házban. Na de ha kiengedné őket, akkor meg „kijárós” cicaként nem lenne hosszú az életük. Tehát összegezve: A rosszindulatnak is szabni kellene egy határt!”
- info@erdmost.hu
Bejelentés érkezett a Szurkolók az Állatokért Alapítványhoz, hogy Százhalombattán több cica és egy kutya be vannak zárva egy házba. A gazdi elköltözött, és csak 3-4 naponta jár etetni. A csoport aktivistái kimentek a helyszínre, ahol kiderült, hogy szó sincs felelőtlen állattartásról.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Huszonkét fiatal végzőst ünnepeltek csütörtökon Érd német nemzetiségi iskolájában.
Öt osztály végzősei búcsúztak az Érdi Vörösmarty Gimnáziumtól.
További cikkeink
Nincs víz Tusculanum egy részén. Az ÉTV már dolgozik a hibás vezeték helyreállításán.
Fiatal alkotók képeiből nyílt kiállítás a Parkvárosi Közösségi Házban.
Elkészült a városunk jövőjét meghatározó két fontos dokumentum.
Hamarosan befejeződik az érdi mentőállomás belső festése, széles körű támogatással, a Kós diákjainak közreműködésével.
Csőtörés történt a területen, az ÉTV munkatársai már dolgoznak a hiba elhárításán.
Helytörténeti sétát szerveznek az alapító kereszthez, örömmel látják a csatlakozókat május 1-jén.