22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: Ők indulnak a serdülő ob-n!

22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: Ők indulnak a serdülő ob-n!

Az Érdi Úszó Sport Kft. öt fiú és három lány versenyzője összesen 39 egyéni számban áll rajtkőre a szerdán, Kecskeméten kezdődő és szombatig tartó LXIII. Országos Serdülő Bajnokságon, emellett négy váltó is érdekelt lesz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A néhány héttel ezelőtti országos ifjúsági bajnokság remek alkalmat szolgáltatott a formaidőzítésre és a ráhangolódásra a fiatal, jellemzően serdülőkorú úszóknak, akik szerdától szombatig érmekért szállnak vízbe Kecskeméten.

– Hogy mennyire sikerült a formaidőzítés, arra majd a verseny fog választ adni. A hét második felében fogjuk megtapasztalni, hogyan sikerült. Ha sikerül egyéni csúcsokat és döntős helyezéseket elérni, illetve az ifi ob-n úszott eredményeket el tudják érni, akkor eredményes lesz a verseny – kezdte Magó Gábor, az Érdi Úszó Sport Kft. vezetőedzője.

Magó Gábor tanítványai közül heten is a serdülők mezőnyét erősítik, ám az érdi delegációból a még mindig csak gyermek korosztályú (2005-ös) Ángyán Máté is rajtkőre áll – méghozzá hat számban is, 50 méter gyorson, 100 méter háton, 200 és 400 méter vegyesen, majd 50 méter háton és 100 méter pillangón.

Mellette Kovács Karolina vállalta a legtöbb indulást, szám szerint hét előfutamban (és reméljük, döntőben) vállal szerepet, miután 100 méter hátra, 100 méter mellre, 200 méter vegyesre, 200 méter mellre, 100 méter gyorsra, 50 méter mellre és 50 méter hátra is leadta nevezését.

A nevezések számát tekintve őt Őri Rebeka követi – Ángyán Mátéval holtversenyben –, aki 100 méter háton, 50 méter pillangón, 200 méter vegyesen, 200 méter háton, 50 méter háton, valamint 100 méter pillangón száll vízbe.

Csulák Lia programja sem lesz sokkal szellősebb, mint a társaké, hiszen 200 méter pillangóra, 400 méter gyorsra, 400 méter vegyesre, 200 méter gyorsra és 100 méter pillangóra is nevezett.

– Lia ranglistahelyezése alapján 400 méter vegyesen a második legjobb idővel rendelkezik, tehát azt gondolom, ha ő egyéni rekord közelében, vagy azt megjavítva tud úszni, akkor szép eredményeket tud elérni – fogalmazott Magó Gábor.

Jankó Donát, Pigler Attila és Tohl Patrik egyaránt négy-négy számot vállalt be. Előbbi az 50, a 100 és a 200 méteres mellúszás mellett még 200 méter vegyesen lesz érdekelt. Pigler Attila a gyorsszámokra helyezte a hangsúlyt, igaz a 100, 200 és 400 méter mellett még 100 háton is elindul.

Vári Marcellnek ugyan valamelyest lazább a programja, ám az 50 és a 100 méter gyors mellett 100 méter mellen is érdekelt lesz, azaz, ő sem fog unatkozni Kecskeméten.

– Jó pár versenyzőtől döntős helyezést várok. A ranglista alapján Jankó Donát, Tohl Patrik és Csulák Lia mindenképp döntő-esélyes. Ha Őri Rebeka tudja a legjobbját hozni – esetleg javítani –, akkor 200 háton beférhet a döntőbe. A többieknél a B-döntő megcélzása és az egyéni csúcsok megdöntése az elvárás. Ángyán Máté például gyermek korosztályú, nála inkább a B-döntő a realitás, de ha egy-egy számban sikerül javítania, akkor beférhet a döntőbe. A 200 pillangó a legerősebb száma, de azon nem indul, azt csak a gyermekbajnokságon fogja úszni – fejtette ki az Érdi Úszó Sport Kft. vezetőedzője.

Magó Gábor hozzátette, a programot próbálták úgy összeállítani, hogy az egyéni számok és a váltók olyan súlyban legyenek, hogy senki ne vállalja túl magát, hiszen az egyéni versengés mellett az Érdi Úszó Sport Kft. a 4×100-as és 4×200-as fiú gyorsváltóban, illetve a 4×100-as fiú vegyesváltóban, valamint a 4×100-as mix gyorsváltóban is szerepel.

Az Érdi Úszó Sport Kft. indulói a kecskeméti LXIII. Országos Serdülő Bajnokságon
Ángyán Máté (2005): 50 m gyors, 100 m hát, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 50 m hát, 100 m pillangó
Csulák Lia (2005): 200 m pillangó, 400 m gyors, 400 m vegyes, 200 m gyors, 100 m pillangó
Jankó Donát (2003): 100 m mell, 200 m vegyes, 200 m mell, 50 m mell
Kovács Karolina (2004): 100 m hát, 100 m mell, 200 m vegyes, 200 m mell, 100 m gyors, 50 m mell, 50 m hát
Őri Rebeka (2004): 100 m hát, 50 m pillangó, 200 m vegyes, 200 m hát, 50 m hát, 100 m pillangó
Pigler Attila (2003): 100 m hát, 400 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors
Tohl Patrik (2004): 200 m pillangó, 50 m pillangó, 100 m gyors, 100 m pillangó
Vári Marcell (2004): 50 m gyors, 100 m mell, 100 m gyors
Váltók: 4×100 méter mix gyorsváltó, 4×200 méter fiú gyorsváltó, 4×100 méter fiú gyorsváltó, 4×100 méter fiú vegyesváltó

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email