Mint a legtöbb gyerek, mindig is szerette volna megtalálni álmai kincsét?

Inkább azt mondom, mindig túrtam a földet. Aztán az Indiana Jones filmek hatására kezdtek izgatni a kincsek. Téten nevelkedtem, nagy szegénységben, a szüleim 16 éves koromban meghaltak. Azután Pápán éltem, majd Pesten, és 15 éve kerültem Érdre.

Nagyon meg kellett küzdenie a fennmaradásért?

Háromszor annyira, mint másnak. Elsőre csak a barna bőrömet látják, és a legtöbb ember úgy érzi, jobb velem vigyázni.

Ezért aztán nagyon meg akart felelni?

Eleinte igen, de amikor láttam, hogy ez megy, akkor mindig tovább akartam lépni a társadalmi ranglétrán, és amikor ott is elfogadtak, jó volt érezni, hogy nem hiába teszem oda magam. A becsületesség hosszú távú befektetés. Az építőiparban dolgozom, mindegyik főnököm szeretett. Annyira, hogy volt, aki azért nem kapott meg egy munkát, mert velem dolgozott. Mikor erre rákérdeztem, azt mondta, ezzel ne foglalkozzak. Aztán olyan embereknél is dolgozhattam, akik igen magasan állnak a társadalmi ranglétrán, és megbíztak bennem.

Mégis továbblépett?

Igen. Időben szóltam, elmagyaráztam, hogy azért megyek el, mert többet szeretnék az élettől, és a főnökeim megértették. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem mernek váltani. Akkor sem nyúltam semmihez, ami másé, amikor szegény voltam, se italhoz, se kábítószerhez. Az akkori környezetemben sokan csak az adott napot akarták túlélni. Én viszont addig kopogtattam, amíg valahol el nem hitték, hogy dolgozni szeretnék.

Most a maga ura?

Igen, mondhatjuk így. Nekem az a fontos, hogy meglegyen a napi betevőm, ki tudjam fizetni a csekkeket és legyen szabadidőm a hobbimra.

Mi a hobbija?

Hét éve a régészkedés, terepkutatás. A Facebookon láttam, hogy vannak, akik műszerrel keresnek fémeket. Az akkori főnökömet is érdekelte a dolog, és vett egy fémkeresőt. Hamar megunta, és azt mondta, nyugodtan elvihetem a műszert. Elkezdtem az udvarban keresgélni, találtam is lőszert, régi pénzeket. Aztán kijártam elhagyatott helyekre is.

Mi volt a célja? Eladni, ha talál valami értékeset?

Biztos fantáziáltam ilyesmin, de végül csak megnéztem és beraktam a fiókba. A Facebookon bekerültem olyan csoportokba is, ahol sokan árusították a dolgaikat. Figyeltem őket, és addigra már a ház minden szeglete tele volt pénzérmékkel, használati eszközökkel, volt köztük tűzgyújtó, római kori fibulák, háborús maradványok. Mindig feljegyeztem, mit hol leltem, és feltettem a csoportokba. Amikor találtam egy bizánci hordozható ikont, annak akkora visszhangja volt, hogy megkerestek orgazdák, hogy megvennék. Elgondolkodtam, hiszen akkor sem vetett fel a pénz. Aztán, mintha az égiek segítettek volna dönteni, egy srác rámírt, hogy mi a tervem az ikonnal. Válaszoltam, hogy nincsenek különösebb terveim, erre összehozott egy fiatal régésszel, aki tovább irányított, végül kikötöttem a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumnál, mivel Pest megye az ő gyűjtőterületük. Ez hét éve volt, és ezekben a csoportokban akkor még mindenki nagyon félt a régészektől. Mondták, nehogy odaadjam a dolgaimat, mert rendőröket küldenek rám, de ezt nem hittem el, és elhívtam a régészt, nézze meg, mit gyűjtöttem. Ebből aztán lett egy jó beszélgetés Rácz Tibor Ákos régésszel, ami hatalmas lendületet adott, és el is döntöttem, hogy a múzeummal szeretnék együttműködni. Akkor még nem voltak meg a közösségi régészet keretei, úgyhogy elkeseredtem, amikor megtudtam, nem kutatgathatok csak úgy, akárhol. Kell hozzá a földtulajdonos engedélye, az Örökségvédelmi Hivataltól pedig meg kell kérdeznem, lelőhelyként van-e nyilvántartva az adott terület, majd befizetni az illetéket, és hónapokat várni. Akkor megkerestem az érdi önkormányzatot, hogy szeretnék kutatni a város földterületein. Írtam önéletrajzot, csatoltam a régészektől, illetve Kubassek Jánostól, a Földrajzi Múzeum igazgatójától kapott ajánlólevelet, és elküldtem a polgármesternek, meg a jegyzőnek. Azt válaszolták: „Nem áll módunkban engedélyt kiadni, mivel a területeink állandó művelés alatt állnak.” Így aztán a régészekkel kezdtem együtt dolgozni, elmentem velük közös bejárásokra, kitanítottak másfél-két év alatt. Azt mondták, ha megfelelek, kapok olyan szerződést, hogy önállóan is mehetek kutatni.

Hivatalosan ma a Ferenczy Múzeumi Centrum önkéntesének számít?

Igen, aki elvégzi ezt a kétéves kurzust, amiben vannak előadások, rengeteg terepmunka, az szinte régésztechnikusi tudásra tesz szert, kibonthat sírokat, objektumokat, persze szakmai felügyelet mellett. Amikor megismertem a régész szakmát, teljesen átfordította a gondolkodásomat. Soha nem gondoltam volna, hogy olyan ásatásokon vehetek részt, amilyenekről egy hivatásos régész is csak álmodik.

Például?

Az ország számos pontján kutatok, például a muhi és a mohácsi csatatéren. A Seuso kutatási program keretében a nagyharsányi lelőhelyen találtam egy olyan római kori aranyérmét, amiből a világon nyolc darab van. Csákberényben is jelen voltam egy avar kori temető feltárásán, és épp egy olyan területet kaptam, ahol egy harcos volt eltemetve a lovával együtt. Munka közben egyszer csak annyit láttam, hogy elsötétedett a sír, fölnéztem és láttam, hogy körülvettek a régészek, nézték, ahogy kibontottam a sírt. Az ilyen élmények vezettek rá, hogy nem az a kincs, amiről korábban gondoltam, hanem az, hogy hozzájárulhatok a múltunk megismeréséhez.

Tehát most már a múzeum ad Önnek munkát?

Igen. Ilyen például a műszeres terepkutatás, illetve a múzeum szervezésében folytatott területfeltárások az autópálya-építkezések helyén. Ez úgy megy, hogy kapunk egy köremailt, hogy hol és mikor kellene fémkeresőzni vagy objektumokat bontani. Ezen kívül segítünk a leltározásban, a dokumentumok kitöltésében, az adatbevitelben is.

Mindezt munkaidőben?

Igen, ezért is nagyon fontos, hogy a magam ura legyek. Az életben időből van a legkevesebb, és ami van, azt jól érdemes eltölteni.

Hogyan került az érdi Duna-partra, ahol megtalálta a közelmúlt egyik legjelentősebb leletegyüttesét?

Ábel András baráhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg küldött ki, akit élete utolsó két évében szinte apámnak tekintettem. Ajánlották, hogy ha már ilyesmivel foglalkozom, ismerkedjek meg vele, mert ő a helyi dolgokról mindent tud. Összebarátkoztunk, és 2018 szeptemberében felhívott, hogy a Duna-parton talált valaki egy sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló kolompot vagy kulacsot, és bevitte a gazdaboltba, Németh Tibornak. Mivel akkor olyan alacsony volt a Duna vízállása, mint emberemlékezet óta soha, Bandi egyre mondogatta, menjek, nézzek körül, én viszont halogattam a dolgot. Még aznap reggel is, amikor végre rászántam magam, jobban izgatott a vízművek mögötti terület, ahol a régi török összecsapás nyomait akartam kutatni, de láttam, hogy bevetették repcével. Végül kedvetlenül felhívtam Bandit, hogy akkor megyek a Duna-partra, előtte megnézem a kolompot a gazdaboltban. Szinte elájultam a látványtól, lefényképeztem és elküldtem az egyik régésznek, aki szintén odavolt, hogy ez milyen értékes lelet. Amikor leértem a Duna-partra, Andrást és Németh Tibort hívtam telefonon, hogy mondják, merre menjek. Találtam rengeteg szemetet – sörös kupakokat, ólomdarabokat –, és elkezdtem ezeket összegyűjteni. Aztán megfordultam, hogy elinduljak Batta felé, és odaértem az „ínségsziklához”. Ott aztán megbolondult a gép. Először azt hittem, a szeméttől, aztán megpillantottam egy ezüst érmét. A gép közben folyamatosan jelzett, és amikor elkezdtem turkálni, mindenhol érméket láttam. Összeszedtem vagy húszat, és hívtam Andrásékat, majd a múzeum numizmatikusát, Nagy Balázst. Ő először annyira kételkedett, hogy szinte össze kellett vele vesznem, hogy higgye el, ide kell jönnie. Reggelig biztosítanom kellett a terepet, miközben rengetegen jártak arra, és kérdezgették, mit csinálok, csak nem kincset keresek? Mondtam, nem, nem, csak a szemetet szedem össze. Másnap jött Nagy Balázs, neki is leesett az álla, aztán megtaláltuk az első aranyat is, hatalmas felhajtás lett, a rendőrség lezárta a területet, és elkezdődött a régészeti feltárás.

Amikor megtalálta élete kincsét, amiről gyerekkorában álmodott, eszébe se jutott, hogy legalább egy aranyat eltegyen?

Tízből kilenc ember nem adta volna be. Ha eladom, megalapozhattam volna az életemet. Kérdezték sokan, miért nem ezt tettem. Ezen én is gondolkodtam, és rájöttem, ha ezt eladom – mondjuk 25 millió Ft-ért, és akkor nagyon keveset mondtam –, akkor én tudok róla, meg akinek eladtam. De én ezt meg akartam mutatni a világnak. Úgy éreztem, akkor marad örökre az enyém.

Könnyű több száz éves érméket eladni?

Sokat beszélgettem olyanokkal, akik ezt teszik, ezért tudom, hogy a feketepiacon mindent el lehet adni.

Nem azért tett így, mert nagyon bizonyítani akarta, hogy nem olyan, amilyennek a többi „barna bőrű”embertársát tartják?

Nem, mert én már bizonyítottam a környezetemnek, és ez nekem elég. Ennek a kincsnek az igazi értéke a kontextusa: a belőle nyerhető információk. Számos magyarázat felmerült, az is, hogyha ennyiféle korszakból származnak a leletek, nem átkelőhely lehetett-e itt a Dunán? Az összegyűjtött adatokat számítógépbe táplálták, és Nagy Balázs határozottan állította, hogy a sok pénz hajószerencsétlenség következtében került a vízbe. Meg is mutatta, hogy ha – a feltételezések szerint – sziklának vagy valami nagyobb tárgynak csapódott a hajó, a rakomány hogyan terülhetett szét a mederben.

Nem akar ezzel a tudással valamit foglalkozásszerűen kezdeni?

Kaptam ajánlatot két múzeumtól is, hogy régész-technikusként dolgozzak, de ha nem hobbiként csinálnám, akkor az egész elveszítené számomra a varázsát. Most szabad vagyok, akkor megyek ki, amikor kedvem van.

Ígértek a nyomravezetőnek kétmillió forintot. Végül megkapta?

Nem, de akár hiszi, akár nem, engem ez nem érdekelt. Talán ezért is alakult úgy, hogy a sors másnak nem engedte, hogy megtalálja, csak nekem. Pedig sokan keresték akkor. Dobáltak rám kígyót, békát, égő keresztet, akik feltételezték, hogy titokban eltettem a megtalálónak ígért pénzt. Nem tettem el, és most már – úgy érzem –, elfogadtak az érdiek, és talán elhiszik ezt a történetet.

Népi ellenállás, hajószerencsétlenség

A szentendrei kiállításon Nagy Balázs tárlatvezetésén jártunk, hogy meghallgassuk, miként értékelték a kutatók a nagy kupac pénz régészeti jelentőségét.

– A feldolgozás során arra jutottunk, hogy ezek nem is egy korszakból származnak – mondja Nagy Balázs. – Kirajzolódott egy 16., illetve egy 17-18. századi éremlelet, valamint ácsszerszámok, mezőgazdasági, továbbá hajózásban használt tárgyak csoportja. A 16. századból előkerült fegyverek közt vannak úgynevezett parasztkardok, török harci fokos, harci csákány, illetve egy köpűs lándzsa is. Ezek a tárgyak 1526-ra datálhatók, ami azt feltételezi, hogy Érden ebben az évben népi ellenállás bontakozhatott ki a Budára vonuló törökök ellen.

A 18. századi leletek közt hajózáshoz kapcsolódó tárgyakat is találtunk: kulacsot, csáklyát, tolóvillát, horgonytöredéket, hajószögeket. Ezek alapján feltételeztük, hogy egy hajó pusztulhatott el. Találtunk írásos dokumentumot is, hogy 1744. augusztus 24-én – abban az évben, amikor a 2600 ezüstpénz legkésőbbi veretei készültek – az érdi római katolikus halálozási anyakönyvi napló bejegyzése szerint hajószerencsétlenségben tíz ember vízbe fulladt. Feljegyezték a nevüket, az életkorukat, valamint, hogy mindez a kis-Dunán történt. A hódoltság korában a Beliczay-sziget Csónak utcai részén volt a kikötő, és a forrás szerint itt történhetett a tragédia, majd a hajó kisodródhatott a főmederbe, és a zátonypadon tört össze. Nagy fejtörést okozott, hogyan kerülhetett ennyi külföldi pénz az érdiekhez. Nos, néhány évtizeddel a török uralomtól való felszabadulás után a helyben megtermelt gabonát már hajón szállították Bécsbe. Az érdiek talán egy gabonaszállítmányért kaphatták a pénzt. A szerencsétlenség hétfői napon, délután fél 1-kor történt, és a hajó Szentendre magasságából indulhatott hajnalban. Azon is töprengtünk, mitől fulladhatott bele egyszerre tíz ember a Dunába. Talán vihar https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgbolt, és az életüket mentve vízbe kellett ugorniuk, ezért sodródott a főágba a hajó? A szerencsétlenséget a partról az érdi lakosok egy része úgy nézte végig, hogy a bajba esetteken nem tudtak segíteni. Ismerhették őket személy szerint, ezért született a halálozási anyakönyvi kivonat bejegyzése.

Elgondolkoztunk egy másik értelmezési lehetőségen is, amit aztán elvetettünk, mert még több lett volna benne a találgatás. Eszerint a kis-Duna medrét elhagyó hajó, helyi lakosokkal a fedélzetén összeütközött egy dereglyével, amely német betelepülőket szállított, és a zátonypadra sodródva süllyedt el. Ez megmagyarázná a jelentős mennyiségű külföldi pénzt. Ám ha ez így lett volna, bizonyosan említést tesz róla a halálozási anyakönyvi napló.

A hajószerencsétlenséggel összefüggésbe hozható kincslelet főként osztrák és német veretekből áll, de vannak francia, svájci és lengyel pénzek is, meg néhány magyar, köztük a korszak aprópénzeinek összes címlete megtalálható. Furcsának tűnik, hogy ilyen sok apró ezüstpénzt kaptak egy nagy rakomány búzáért, és érdekes az is, hogy az azonos címletű pénzek együtt maradtak, összeragadva. Ezek szerint a teljes pénzmennyiséget címletek szerint szétválogatva tárolták. Összességében elmondható, hogy maradt még bőven rejtély az érdi kincslelet körül.