22_03_29_erdmost_nincskep

Felkészültek a krízisidőszakra

22_03_29_erdmost_nincskep

Felkészültek a krízisidőszakra

November 1-jén indul a krízisidőszak a hajléktalanellátásban. Ismét megnyit a túlélési pont, a nappali melegedő pedig a hét minden napján nyitva tart majd.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

November 1-jén megkezdődik a téli krízisidőszak: a hideg beköszöntével fokozottan oda kell figyelni az utcán, illetve az otthonukban rossz körülmények közt élőkre. A hajléktalanellátásban részt vevő szervezetek számára hétfőn tartottak értekezletet az érdi nappali melegedőben: a Szociális Gondozó Központ, az önkormányzat szociális osztálya, a közterület-felügyelet, az érdi és a százhalombattai hajléktalanszálló, a Vöröskereszt és a rendőrség képviselői áttekintették az előttük álló, és a már elvégzett téli teendőket, illetve a törvényi változásokból adódó feladatokat.

Mint Stehlik Krisztián, a hajléktalanellátó vezetője elmondta, már most szinte telt házzal üzemelnek.

– Az éjjeli menedékhelyen huszonhárom embert tudunk elhelyezni, és tegnap már huszonegy ágy volt foglalt, a szállón – ahol tíz nő és tizenkét férfi lakik – sincs üres férőhely. November 1-jétől ismét működik majd a túlélési pont, ahol körülbelül tizenöt embert tudunk majd biztonságosan ellátni. A bejutás nincs feltételhez kötve – azaz míg az éjjeli menedékhelyen az elhelyezés feltétele a józan állapot, a tüdőszűrő, illetve bőrgyógyászati orvosi igazolás felmutatása, addig a túlélési pontot a diósdi, érdi és tárnoki lakosok közül bárki igénybe veheti. Ezt a részleget a nappali melegedőben alakítjuk ki, ahogy ez a tavalyi esztendőben is történt. Idén is együttműködünk a százhalombattai hajléktalanellátással; ott több férőhely van, mint Érden, így ha szükséges, oda irányítjuk a hozzánk fordulókat. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy kellő mennyiségű férőhelyet biztosítsunk a rászorulók részére – hangsúlyozta Stehlik Krisztián.

A szakember elmondta azt is: a Budapestről érkező jelzések szerint – az október 15-én életbe lépett törvényi változások folytán – a fővárosi hajléktalanok kihúzódtak a külterületi részekre, míg a fővárosi hajléktalanszállók jelentős üres kapacitással rendelkeznek. Tudni kell, hogy az utcán élők rendszerint csak akkor költöznek be valamilyen intézménybe, ha már nagyon muszáj – ilyenkor többnyire már krízisellátásra szorulnak. Várható, hogy Érden és környékén is megjelennek ezek a mostanáig Budapest utcáin élő hajléktalanok. Mivel őket nem ismerik a helyi szociális munkások, nehezebb lesz felkutatni és ellátni őket – mutatott rá Stehlik Krisztián, hozzátéve: munkájuk nem csupán abból áll, hogy a szállón és a nappali melegedőn fogadják a fedél nélkül élőket. Két utcai szociális munkás járja a város utcáit, és ellátják azokat az embereket, akik nem szeretnék a szállón tölteni az éjszakát, és megpróbálják rábeszélni őket, hogy a nagy hidegben húzódjak be a meleg szállóra.

Érden nyolc-tíz ilyen emberről tudnak a hajléktalanellátásban – ők rendszerint csak a legnagyobb hidegekben veszik igénybe a túlélési pontot. Ennél azonban jóval többen vannak azok, akik a saját házukban válnak hajléktalanná. Számláikat nem tudják fizetni, a közműveket kikapcsolták, kilakoltatás előtt állnak. A szociális munkások őket is rendszeresen látogatják. Hétfőtől csütörtökig más és más területet járnak végig, pénteken pedig Érd teljes egészét – ilyenkor adományt juttatnak el azoknak a családoknak, ahol nagyon nagy gondok vannak, és nem jutnának máshogy ennivalóhoz a hétvégén. Az élelmiszermentő programban kapott pékárut és zöldségeket folyamatosan szállítják házhoz, illetve különféle intézményekhez – május óta több mint négy tonnát juttattak el az ellátottakhoz. Az utcai munkában a Vöröskereszt is közreműködik, együtt mérik fel így ősszel a télen leginkább támogatásra szorulókat.

Az érdi hajléktalanellátó idén is pályázott olyan élelmiszerekre, egyéb cikkekre, amelyekből kríziscsomagokat készíthetnek a nélkülözőknek. Az Élelmiszerbankon keresztül is kapnak adományokat. A túlélési pont napi fertőtlenítéséhez is nyertek eszközöket, tisztítószereket, és gyógyszeradományokat is várnak a téli időszakra. Az ellátottak receptköteles orvosságainak kiváltására is van lehetőségük, pályázati forrásból. Amiben hiányt szenvednek, az a kötszer, és köszönettel fogadnak meleg takarókat, hálózsákokat, paplanokat is.

– Megpróbáltunk a lehető legjobb módon felkészülni a télre, és azon dolgozunk, hogy az új törvényi előírásoknak minél jobb minőségben tudjunk megfelelni – hangsúlyozta Stehlik Krisztián.

A törvényi változásoknak köszönhetően november 1-jétől hosszabb lesz a nappali melegedő nyitva tartása: nemcsak hétfőtől péntekig, hanem a hét minden napján fogadják a rászorulókat, reggel nyolctól este hatig. A túlélési pont november elsejétől szintén heti hét napon, este hattól reggel hat óráig tart majd nyitva – ez az időpont módosulhat: elképzelhető, hogy reggel nyolcig lesz nyitva. Az éjjeli menedékhelyen este hattól reggel nyolcig kaphatnak szállást a hajléktalanok.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email