Hamarosan megnyílik a Rozsnyói utcai bölcsőde

rozsnyoi4

Hamarosan megnyílik a Rozsnyói utcai bölcsőde

Október 18-án a játékok is helyükre kerültek a Manóligetben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

2025 januárjában kezdték építeni, mostanra pedig már a végéhez közelednek a munkálatok a Manóligetben, a Rozsnyói utcai bölcsődében: a bútorok és a konyhai berendezések megérkeztek, összeszerelésük nagyrészt befejeződött, a napokban zajlik a végleges helyükre illesztésük, illetve október 18-án szombaton a játékok is a helyükre kerültek a csoportszobákban.

Az új érdi intézményt még egy hónappal ezelőtt mutattuk meg belülről, a kivitelező legfrissebb képei alapján már akkor lehetett látni, hogy az épület szinte teljes készültségben várja az átadást.

Párhuzamosan folyik a személyzet felvétele is. A meghirdetett álláshelyekre – dajkáktól a kisgyermeknevelőkig – sokan jelentkeztek, köztük olyan szakemberek is, akik eddig Budapesten vagy a környező településeken dolgoztak. „Most először tapasztalható visszaáramlás: a szomszédos városok, például Százhalombatta vagy Törökbálint korábban elszívták az érdi szakszemélyzetet, most viszont már a XI. kerületből is van jelentkező” – hangzott el az átadáshoz kapcsolódó tájékoztatón.

A bölcsődei felvétel is a végső szakaszába ért. Napokon belül kiértesítik a szülőket, melyik csoportszobába kerül a gyerekük. Az új intézmény megnyitásával megszűnik a városi várólista, vagyis minden eddig várakozó kisgyereket el tudtak helyezni.

A jelenlegi várólista 84 főt tartalmazott, ez a korábbi évekhez képest alacsony szám, ami annak is köszönhető, hogy az utóbbi időben több magánbölcsőde nyílt Érden. Ugyanakkor a mostani fejlesztés hatására várhatóan újra megnő az igény.

Éppen ezért a városvezetés szerint továbbra is nagy szükség lenne az ófalui bölcsőde megépítésére, amelynek finanszírozását a helyreállítási alapból (RRF) nyerték el, ám a kormány még nem írta alá a támogatói szerződést. „Ha a kormány megelőlegezné a forrást, akár holnap el tudnánk indítani a projektet” – tudtuk meg az önkormányzattól.

Van azonban remény: a kormányzati és uniós tárgyalásokon felmerült, hogy a helyreállítási alap zárási határidejét 2025 vége helyett 2026-ra tolják ki, ami újabb mozgásteret adhat a finanszírozás rendezésére, és ezzel együtt az ófalui bölcsőde megvalósítására is.

A Rozsnyói utcai intézmény minden szükséges engedélyét várhatóan október végéig megkapja, így novemberben megnyílhat az új bölcsőde, amely több tucat érdi család számára jelent majd nagy segítséget.

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email