22_03_29_erdmost_nincskep

Tárnokon is fejleszteni kell az ipart

22_03_29_erdmost_nincskep

Tárnokon is fejleszteni kell az ipart

200 millió forinttal nőtt Tárnok 2021-es költségvetése.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Lukács László polgármester az ÉrdFM101,3-nak elmondta, 1,9 milliárd forintos lett az idei büdzsé (a többlet a tavalyi beruházások áfája miatt keletkezett, illetve volt egy 120 milliós megtakarításuk, amit áthoztak az idei évre).

– Az adóelvonások erősen érintettek minket, ráadásul nagyon sok vállalat ment tönkre, és ezek adóbevételétől is elesünk. Sajnos, a jövőben az ipar fejlesztése nélkül nem tudunk komoly költségvetést csinálni – mondta Lukács László. 

Hozzátette: a kormányrendeletek alapján a pedagógusok, védőnők, szociális szférában dolgozók bére jelentősen nőtt, ám a megfelelő támogatási növekményt nem kapta meg a település, úgyhogy egy százmilliós ingatlaneladást kellett betervezniük ahhoz, hogy álljon a költségvetés. 

Ami az idei fejlesztéseket illeti, van, ami már előkészítés alatt áll, illetve folyamatban van, sőt, akár el is készült. Nagyobb projektnek számít az óvodaudvar megépítése, a bölcsőde bővítése, a Vadlúd utcai körforgalom átépítése, a Dózsa György út végén a körforgalom megvalósítása – ezek mind megkezdődtek. Tervezik a közvilágítás átalakítását is, a közbeszerzési eljárás előkészítő munkálatait már elindították.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email