22_03_29_erdmost_nincskep

Megérkezett az első büntetőügy az Érdi Járásbíróságra

22_03_29_erdmost_nincskep

Megérkezett az első büntetőügy az Érdi Járásbíróságra

Az első ügyfelek és az első polgári ügyek után megérkezett az első büntető ügy is az Érdi Járásbíróságra. A büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései szerint főszabályként büntető ügyekben az Érdi Járásbíróság akkor jár el, ha a bűncselekmény elkövetésére az Érdi Járás településein került sor.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A bíróság elnöke, dr. Liziczay Sándor tájékoztatása szerint az ügyben a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség hamis vád vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy törökbálinti lakos ellen.

A vádirati tényállás szerint a vádlottat az Érdi Rendőrkapitányság járőrei közúti ellenőrzés miatt igazoltatták, majd annak vezetői engedélye hiányában helyszíni bírsággal sújtották. A vádlott az intézkedő járőröknek a saját adatai helyett a testvére adatait adta meg, ezek kerültek a helyszíni bírságos nyomtatványra is, amit a vádlott a testvére nevén írt alá.

A többszörösen büntetett előéletű vádlottal szemben az ügyészég felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta. A vádiratban az ügyészség kitért arra, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, akkor a bíróság a vádlottal szemben közérdekű munka büntetést és elzárást szabjon ki.

Az ügyben a vádirat kézbesítését követően a bíróság már február elejére előkészítő ülést tűz ki, így az eljárás befejezésére rövid időn belül mód nyílhat.

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email