Magyarországon évente 600-700 állatkínzásos esetről tudunk. Sajnos, ennél jóval magasabb is lehet ez a szám, csak a rendőrség nem értesül róla, illetve nem indul eljárás az ügyben. Az állatkínzás országos szinten mindenütt jelen van, és nem csupán az elmaradottabb régiókban. Ugyanúgy előfordul Pest megyében, mint Borsodban. És ami igen sajnálatos, nem csak a felnőtt korosztályban: gyermekek is kínoznak állatokat.

A gyermekkori állatkínzással veszi fel a küzdelmet az állatvédelem-pedagógia. Hogy mit is értsünk ez alatt?
Kutyát, cicát, nyuszit simogatni nagyon jó dolog, de az állatvédelem-pedagógia programja bizony ennél jóval több. Erről tartott igen izgalmas – és néhol sokkoló – előadást a Meseház oviban dr. Koska Hedvig állatorvos, közgazdász, az állatvédelem-pedagógia megalkotója.

„Minden gyermek úgy születik, hogy szereti az állatokat. Aztán a szülők ellenérzései, félelmei hatni kezdenek: a kicsi is rettegni kezd a kígyótól, békától, kutyától, de ennél nagyobb gondok is előfordulhatnak: az állatkínzás.”
Az állatkínzás mögött pedig általában súlyos probléma áll. A szakember hangsúlyozta: fontos, hogy az óvodapedagógusok a gyermekek állatokkal szemben tanúsított viselkedéséből fel tudják ismerni, hogy baj van.

De hát honnan tudná az óvó néni, hogy egy gyermek állatokat kínoz?
Koska Hedvig meglepő kutatási eredményt ismertetett: készítettek egy felmérést a pedagógusok körében, amelyben többféle, a gyermekek által vagy a gyermekek jelenlétében elkövetett állatkínzásról számoltak be. Mint kiderült, az állatkínzást vagy saját szemükkel látták a pedagógusok vagy a gyerek mesélte nekik.

Milyen esetek is ezek? Például állatviadal, amit a gyerek is lát. És előfordulhat az is, hogy a gyermek közvetlen környezetében valaki rendszeresen kínozza az állatokat, a gyerek pedig azt hiszi, hogy ez teljesen normális.
Az állatkínzás hátterében párkapcsolati erőszak, elhanyagolás, vagy akár viselkedési probléma is állhat. Koska Hedvig említett olyan esetet is, amikor az édesanya halála után kezdte bántani a gyermek az állatokat, illetve gyermektársait.
Volt példa arra is, hogy egy mindenki számára elérhető tik-tok-kihívás állt az állatkínzás mögött (ez a videó szerencsére már nem elérhető a fiatalok oly divatos fórumán.)
Dr. Koska Hedvig szerint ott, ahol az állatvédelem-pedagógiát alkalmazzák, jelentősen csökken az ilyen esetek száma, amit a felmérések is megerősítenek.

„Közel tíz éve kezdtem felnőtteket és gyerekeket oktatni a felelős állattartásra, majd 2021-ben felkért az Állatorvostudományi Egyetem, hogy segítsem a munkájukat. Ekkor indítottuk el az állatbarát pályázatot. Azonnal látszott, milyen nagy sikere van a kezdeményezésnek, és hogy ez mekkora hiányterület” – idézte fel a kezdeteket Koska Hedvig.

Aki szeretne jobban utánanézni az állatvédelem-pedagógiának, illetve az állatbarát pályázatoknak, keresse fel az allatvedelmpedagogia.hu, az allatvedelemgyerekeknek.hu és az állatvedelmitémahet.hu weboldalakat, aki pedig segítséget szeretne kérni (állatkínzás témájában), írjon a segitseg@allatvedelmioktatas.hu, illetve a segitseg@allatvedelempedagogia.hu e-mail címre.
E felületeken keresztül pszichológusokkal együttműködve igyekeznek támogatást nyújtani a kérdezők számára.
Fontos megemlíteni, hogy az állatvédelem-pedagógiai előadást az idei Érdi Óvodai Szakmai Napok keretében rendezték.
Ez a több éve tartó programsorozat igazi Érdikum, hiszen egyedülálló a maga nemében. Az önkormányzati ovik olyan előadásokat, bemutatókat, műhelygyakorlatokat szerveznek, amelyek egyrészt a szakmai munkában segítik őket, másrészt kikapcsolnak és élményeket adnak a pedagógusoknak, megóvva őket a kiégéstől.
Idén február 17-től 28-ig rendezték meg a szakmai napokat.
Minden önkormányzati óvoda hozzáadta a maga programját, és az óvó nénik kedvükre válogathattak, milyen előadásra, bemutatóra mennek el. Volt olyan rendezvény, amit meghívott előadó tartott, és volt olyan, amit egy-egy intézmény óvodapedagógusa.
Csak ízelítőnek pár elődadás: élményfestés; robotika, mint fejlesztőeszköz, jóga az óvodában; erdőfürdőzés; játékkészítés; étkezési, alvási és pszichés zavarok az óvodai környezetben; a diabétesz fontossága az óvodában; a kortárs gyermekirodalom szerepe napjainkban; illóolajokkal az egészségért.
A programokra meghívást kaptak nemcsak az érdi óvodák pedagógusai, pedagógiai asszisztensei, hanem az iskolák, a Szociális Gondozó Központ, a Védőnői Szolgálat munkatársai, valamint több környékbeli ovi is, így nem csak az érdi óvónők (és rajtuk keresztül a kisgyermekek) profitálhattak a szakmai programokból.