22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Még bírni kell!

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Még bírni kell!

A november 14-i visszatérés óta hetedik bajnoki mérkőzését vívja december 9-én, 13 órakor a VLS Veszprém vendégeként az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 16. köréből elhalasztott találkozó pótlásán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A több mint egyhónapos kihagyás után a középmezőnybe, a tizenegyedik helyre csúszott vissza a tabellán az Érdi VSE, amely az elmúlt hetekben szerda-vasárnap ritmusban pótolta elmaradt mérkőzéseit és játszotta le eredetileg kiírt találkozóit. Ezek pedig nem is sikerültek rosszul, hiszen csak Gárdonyban kaptak ki Limperger Zsolték. A Nagyatád lemondása miatt járó három pont mellett az érdiek a Tatabányát, a THSE-Szabadkikötőt és a Komáromot is legyőzték, Balatonfüreden és hazai pályán a BKV-val döntetlent játszottak. A megszerzett tizennégy pontnak köszönhetően pedig az Érdi VSE visszajött a tabella negyedik helyére – ahol négypontos és kétmeccses hátránnyal áll a Lipót mögött.

A VLS Veszprém az érdiek elleni mérkőzésével zárja az őszi idényét, amely jól sikerült Pető Tamás együttesének, hiszen tíz győzelem mellett hatszor játszott döntetlent és négy vereséget szenvedett. A hétvégi forduló előtt pedig negyedik helyen állt a tabellán. A már nyolcgólos Major Norbert és Nagy Richárd vezette VLS formájára sem lehet panasz, hiszen a Nagykanizsa ellen kétgólos hátrányból felállva játszott 3–3-as döntetlent, ezt megelőzően pedig a Mol Fehérvár FC II-t idegenben, a ZTE FC II-t hazai pályán verte – a kettő között viszont kikapott Mosonmagyaróváron.

A két csapat legutóbb a 2019/20-as csonka idény tizenötödik körében találkozott egymással, amikor az érdiek hátrányból felállva győztek hazai pályán 2–1-re. Ezt megelőzően a 2017/18-as kiírásban az akkor búcsúzó Veszprém ellen idegenben gól nélküli döntetlent játszottak Csiszár Zoltánék, míg Érden két góllal nyertek. A 2016/17-es idényben mindkét találkozón 2–1-es érdi siker született.

– A Veszprém egy nagyon karakteres, gyors játékosokkal teletűzdelt, veszélyes csapat. Nem véletlenül áll ott, ahol. Fontos lesz, hogy a gyors játékosaikat mennyire tudjuk kivenni a játékból, illetve hogy milyen pozícióban veszítünk és szerzünk labdát. Ezek döntő tényezők lesznek

– fogalmazott Limperger Zsolt. Az Érdi VSE vezetőedzője hozzátette, a csapatnál nagy kérdés, mennyire lesznek fáradtak a játékosok.

– Egyesével kell menni, ha arra gondolnánk, mi lesz pénteken, az nem lenne jó irány. Amikor a Veszprémen túl vagyunk, akkor foglalkozunk a pénteki Puskás Akadémia FC II elleni meccsel

– jegyezte meg.

A december 9-én 13 órakor kezdődő VLS Veszprém–Érdi VSE mérkőzést Kubicsek Máté vezeti, segítői Jakab Bálint és Mózsa Ábel lesznek.

Az Érdi VSE a Veszprém elleni mérkőzése után két nappal, december 11-én, pénteken 13 órakor a Puskás Akadémia FC II elleni hazai mérkőzéssel zárja az őszi idényt. A találkozót az ÉrdMost.hu facebook oldalán élőben közvetítik!

NB III, Nyugati csoport, 16. fordulóból elhalasztott mérkőzés
12.09., 13.00:
VLS Veszprém–Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email