Jön Érd legnagyobb gyereknapi bulija

Jön Érd legnagyobb gyereknapi bulija

Színházi előadásokkal, mesekoncertekkel, táncbemutatókkal, ugrálóvárral és rengeteg játékkal várják a családokat május 30-án, szombaton az érdi Mini Murin.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár szervezésében a városi gyereknapnak a Papi földek ad otthont (Érdliget, Záportározó szabadidőpark), ahol reggeltől késő délutánig tartanak majd a programok.

A rendezvény 9:30-kor kezdődik, a hivatalos megnyitón 9:45-kor dr. Csőzik László polgármester köszönti a résztvevőket. A színpadi műsorokat 10 órától a Hahota Gyermek Színház Brémai muzsikusok című előadása indítja, majd 11 órától táncház várja a gyerekeket a Koppintó zenekarral és Szilva Kati közreműködésével.

Délután 14 órától a Boribon muzsikál mesekoncertet láthatja a közönség Mórocz Adrienn előadásában, ezt követően pedig egymást váltják a látványos bemutatók: fellép a Masters SE akrobatikus rock and roll csapata, a JP Dance Company, Schneller Szilvia hullahopp-akrobatikus produkciója, valamint a Bonton Tánc Sport Egyesület is. A napot 16:30-tól a Bergengóc Zenegóc együttes koncertje zárja.

A szervezők a színpadi programok mellett egész napos élményparkkal készülnek. Lesz ugrálóvár, kisvasút, láncos körhinta, arcfestés és csillámtetoválás, de a gyerekek kipróbálhatják a Körúti Színház Mesegyárát, a kézzel-lábbal hajtós biciklis játékokat, az akadálypályákat és a hagyományőrző játékokat is. A helyszínen gasztrovásár is várja a családokat.

A Mini Murin több helyi civil szervezet és közösség is bemutatkozik, köztük az Érdi Civil Állatmentők, az ÁGA-BOGA Nagycsaládosok Érdi Egyesülete, a Ki jön társasjátékklub, az Érdi Makettklub és az Érdi Ifjúsági Önkormányzat.

A rendezvény ingyenesen látogatható.

A címlapi kép AI segítségével készült

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email