Megszakadt az Érdi VSE veretlenségi sorozata

Megszakadt az Érdi VSE veretlenségi sorozata

Hiába a roham a második félidőben és az emberelőny, nem sikerült a Majosi SE ellen a pontszerzés az Ercsi úton.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A bajnokság eredeti őszi szezonjának utolsó mérkőzésén a tabellán a 6. helyen álló Majosi SE volt a vendég a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban. Az Érdi VSE az előző hét fordulóban nem talált legyőzőre, így ezzel a fantasztikus teljesítménnyel a középmezőnybe tornázta fel magát a csapat, ezt a jó sorozatot pedig szerette volna folytatni.

Kárász sérülés, Májer pedig eltiltás miatt nem állt a csapat rendelkezésére, így a Kertész—Nagy N., Gál, Gyurácz, Németh—Morvai, Göblyös—Juhász, Farkas, Rostás—Suszter kezdőcsapat lépett a pályára. Sajnos a találkozó nem indult jól az érdiek számára, ugyanis már a 8. percben kétgólos hátrányba került a csapat.

Az 5. percben a Majosi SE támadója került helyzetbe, Tóth lövése pedig Gyurácz lábán megpattant, a labda pedig hazaiak kapusát becsapva a hálóban kötött ki(0-1). Három perccel később pedig jött a hidegzuhany: Tóth futott el a balszélen, majd a középen üresen érkező Keresztes elé passzolt, aki a 13 méterről a kivetődő Kertész alatt a kapu közepébe belsőzött(0-2).

Domján Attila vezetőedző már az első félidőben cserélt, de az érdi együttes ekkor még nem tudta megtörni a Majosi SE lendületét, és a játék is sok pontatlanságot hozott.

A szünetben is változtatott az érdiek trénere, egy kettős cserével próbált új lendületet adni a csapatnak, ez pedig hamar eredményre is vezetett: a 49. percben Farkas vette be az ellenfél kapuját, ezzel visszahozva a reményt(1-2). Ráadásul a vendégek rögtön a fordulás után emberhátrányba kerültek, miután Fekete megkapta második sárgáját, így a Majosi SE játékosának a 46. percben véget ért a találkozó.

A folytatásban az Érd egyértelmű fölényben játszott, és a 60. percben tizenegyeshez is jutott, ám Suszter lövése a kapu fölé ment, így nem sikerült egyenlíteni. A mérkőzés hátralévő részében mindent megpróbáltak a hazaiak, Balázs, Farkas és Kesselbauer is veszélyeztetett, de a vendégek az emberhátrány ellenére sikeresen védekeztek, így a 2-1-re megnyerték a találkozót, ezzel megszakítva az Érdi VSE veretlenségi sorozatát.

„Borzalmasan kezdtük a mérkőzést, ez rányomta a bélyegét az első félidőre. Rengeteg technikai hibával játszottunk, nagyon rossz döntéseket hoztunk. Nagyon zavarban volt a társaság az első félidőben. Nyolc perc alatt kapni két gólt hazai pályán, az nyilván bennmarad az emberekben. Aztán próbáltunk változtatni már az első félidőben, a második félidőben is cserejátékosokkal, felfrissíteni a csapatot, meg átbeszéltünk jó pár dolgot. Az élet visszaadhatott volna nagyon sok mindent, mert ott volt egyből egy kiállítás az ellenfélnél. Nagyon gyorsan megrúgtuk az első gólt, utána büntetőt is kaptunk. De úgy érzem, hogy a kihagyott tizenegyes az egy fordulópont volt, hiszen csináltuk becsülettel a dolgunkat utána is, de ott már egy kicsit hitehagyott volt a társaság”

– értékelt a mérkőzés után Domján Attila vezetőedző.

Érdi VSE – Planet Home Majosi SE 1–2 (0–2)
Gól: Tóth (5.), Keresztes (8.), Farkas (49.)

A Planet Home Majosi SE idegenben szerzett győzelmével egy helyet javított a tabellán, így már az ötödik, míg az Érdi VSE a vereség ellenére meg tudta őrizni a pozícióját, 22 megszerzett bajnoki ponttal a nyolcadik helyről várja a következő találkozót.

Erre pedig nem is kell sokat várni, hiszen a november 15-én, szombaton 13 órától a Szekszárdi UFC csapatát fogadják az érdiek a Novák Ferenc Sportközpontban. Legutóbb az első fordulóban találkozott egymással a két együttes, akkor a Tolna vármegyeiek voltak eredményesek és szerezték meg a három bajnoki pontot, erről ITT számoltunk be részletesen.

 

 

fotó: Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email