1956 októberében a magyarok fellázadtak a szovjet megszállás és a kommunista rezsim ellen. November 4-én a szovjet csapatok elsöprő erővel megtámadták Budapestet, a nagyobb városokat és a fontosabb katonai létesítményeket. Heves harcok alakultak ki a fővárosi utcákon, a szabadságukért küzdő magyarok kétségbeesetten próbáltak ellenállni a hatalmas szovjet haderőnek.

Hatvanezer katonával kellett szembenézniük, de a hősök még így is kitartottak a fővárosban, nem tették fel a kezüket, nem adták ingyen a szabadságot. Ezekben a harcokban 2500 felkelő vesztette életét, húszezren sebesültek meg.

A magyarok ellenállását végül megtörték és november 11-én elhallgattak a szabadságért ragadott fegyverek. Az ezt követő kegyetlen megtorlás során huszonkétezer embert zártak börtönbe, 225 főt végeztek ki, köztük Nagy Imrét és mártírtársait is, továbbá tizenháromezren kerültek internálótáborba. Kétszázezer magyar pedig örökre elhagyta az országot.

November 4-ét 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította a magyar kormány. Ezen a napon Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata minden évben megemlékezést tart az ’56-osok terén, a hármas keresztnél.

A forradalom leverésének 69. évfordulóján a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt, majd ezt követően Csőzik László polgármester szólt a megjelentekhez.

„Honfitársaim, 1956-ban győzött az igazság. A magyar nép letépte láncait, lerázta Moszkva igáját, és erős, bátor, valamint szabad lett. És még november 4-én sem adta meg magát”

– kezdte beszédét a városvezető.

A polgármester felidézte, hogy amikor megindult hazánk ellen a szovjet invázió és visszatértek az oroszok, felvettük a harcot a világ legnagyobb hadseregével szemben. Mert ahol bátorság van, ott szabadság van. Ahol szabadság van, ott él a remény – fogalmazott a polgármester.

Csőzik László beszédében rámutatott, hogy a forradalom leverése nem tudta eltiporni a magyarok szabadságvágyát. A nemzet tiltakozása – akár fegyverrel, akár csendes ellenállással – mind azt bizonyította, hogy a magyar nép nem hajlandó beletörődni a zsarnokságba.

„Nemzetünket akarták eltiporni, de nem sikerült nekik. Nem sikerült, és egy emberöltő kellett ugyan, de végül elhordták irhájukat a megszállók. Végül csak összedőlt ez a hazug, gyáva, elnyomó rendszer.”

A városvezető beszédében többek között Bibó István gondolatait is felidézte, aki szerint „hazugságokra nem lehet rendszert építeni”. Csőzik hozzátette: lehet, hogy évekig tart, lehet, hogy évtizedekig, de a magyar nép nem tűri a zsarnokokat, leszámol a hazugsággal.

A polgármester emlékeztetett arra is, hogy a megtorlás éveiben sok érdi családnak kellett elhallgatnia hősi múltját:

„Téglási András, a Budakalászon elesett érdi fiatal nemzetőr családja például évtizedeken át nem beszélhetett hős fiáról. És rengeteg érdi fiatalról beszélhetünk ma is, akik a forradalom idején röpcéduláztak, aztán vagy egyedül, vagy egész családjukkal együtt elmenekültek. Akkor, amikor a forradalmat ellenforradalomnak kezdték hazudni, akkor lett elegük.”

Csőzik László név szerint is megemlékezett az érdi nemzetőrökről – Gévai Nándorról, Bifkovics Józsefről, Rózsa Attiláról, Dzobai Istvánról és Riedlinger Tiborról –, akik a forradalom idején a város lakóit védték, és csak évtizedekkel később, 1991-ben rehabilitálták őket, mert Moszkva csatlósai az egész magyar társadalmat, a nemzetet megalázták.

A polgármester rámutatott arra is, hogy országosan milyen emberi áldozatokkal járt a forradalom: 2500 felkelő esett el a harcban, 20 ezer ember sebesült meg, 225 forradalmárt végeztek ki. A megtorlás során 22 ezer embert ítéltek el, és 13 ezer magyart zártak táborba.

A városvezető külön kiemelte a tömeges elvándorlás tragédiáját: elmondása szerint 200 ezer honfitársunk, minden 50. magyar választotta a száműzetést. Ez Magyarország akkori népességének két százaléka volt. A menekülők kétharmada aktív kereső, fele 25 év alatti volt, és minden tizedik egyetemista és főiskolás elhagyta az országot.

A polgármester beszédét a hősök előtti tisztelgéssel zárta:

„Dicsőség nektek, hőseink, magyar hőseink! Megőrizzük az emléketeket. Mert a ti szabadságotok, az a jelen szabadsága, a mi szabadságunk is. Éljen ez a magyar szabadság, éljen a magyar haza!”

A megemlékezés végén a résztvevők koszorúzással és főhajtással rótták le kegyeletüket az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt.

A megemlékezés fotóiból készült galériánkat alább tekintheti meg: