Szombaton megint úgy lesz, mint régen volt

Szombaton megint úgy lesz, mint régen volt

A Magyarok Érdi Vásárán újdonságok is lesznek, de a jól megszokott portékák sem hiányoznak majd.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Magyarok Érdi Vásárával indul az első októberi hétvége, és ahogy már megszokhattuk, lesz minden, mi szem-szájnak ingere: kézműves termékek, szörpök, borok, kürtős és mézeskalács, hústermékek, házi sajtok, méz, csilis, illtve sáfrányos termékek, fürjtojás, aszalt gyümölcsök, és még teát is kóstolgathatunk.

Nem maradhatnak el a kísérőprogramok sem, helyi és környékbeli településekről érkező fellépőkkel. Mint Venczel Ilonától, a vásár egyik szervezőjétől megtudtuk, ezen a szombaton tárogató- és fúvósbemutatót is tart egy fiatalember, aki egész nap várja az érdeklődőket.

Gyermekprogramok a Magyarok Érdi Vásárán (Archív fotó)

Kitelepül a Kertbarátkör is, így aki szeretne tanácsokat kapni az őszi kerti munkákhoz, keresse őket bátran. A gyerekeket sem érdemes otthon hagyni, hiszen a kicsiket a nagyon kedvelt fajátszóház várja – tette hozzá Ilona.

Sütivásár is lesz, így aki jótékonykodni szeretne, a Fészek Egyesületet támogathatja az „Egy szelet a szívünkből” Facebook-csoport tagjainak szervezésében. A teljes bevételt az átmeneti gyermekotthon felújítására fordítják.

A Magyarok Érdi Vására október 4-én, szombaton reggel 8-tól 16 óráig várja a vásárlókat a főtéren és a Múzeum sétányon.

Archív fotó

 

Fotó: Nagy Balázs, ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email