Lukin csalogányai Parkvárosban dalolnak pénteken

Lukin csalogányai Parkvárosban dalolnak pénteken

A versennyel a népdalokat, illetve a népdaléneklést szeretnék népszerűsíteni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Lukin zeneiskola zeneismeret tanszaka 2014. óta minden tavasszal megszervezi a Csalogány népdaléneklési fesztivált a tanítványai körében. Idén március 21-én, 16 órakor tartják a népdalokat és a népdaléneklést népszerűsítő rendezvényt a Parkvárosi Közösségi Házban.

„A nevezés ma, március 17-én zárul, ezért még nem tudjuk, hányan jelentkeztek idén, de általánosságban elmondható, hogy mintegy negyven diákunk szokott fellépni a fesztiválon” – mondta el érdeklődésünkre Molnár-Farkas Magdolna, a Lukin AMI igazgatóhelyettese.

A fellépő növendékek nem magánének tanszakon, hanem valamilyen hangszeren tanulnak. A versenyt azért hozták létre, hogy a gyerekeknek alkalmat teremtsenek az örömteli és teljesítménykényszer nélküli éneklésre, no meg a népdalok, a magyar kultúra népszerűsítésére.

„A gyerekek nagyon szerintik ezt a versenyt, és a szülőktől is pozitívak a visszajelzések. Korhatár nincs, kisiskolástól a középiskolásig bárki jelentkezhet. Általában általános iskolások mérettetik meg magukat, alsósok és felsősök is. Van, aki nem először jön, hiszen nem feltétel, hogy csak egyszer léphet fel valaki a fesztiválon” – tette hozzá Molnár-Farkas Magdolna.

A gyerekek két-két népdalt adnak elő, szóló, duó vagy csoport kategóriában – így az is szerepelhet, aki egyedül nem merne kiállni. A szakértőkből álló zsűri arany, ezüst, bronz minősítéssel, illetve dicsérettel jutalmazza a produkciót.

A fesztiválra szeretettel várják az népdalok iránt érdeklődő nézőket, a belépés ingyenes.

Fotő: Balogh Alex (ÉrdMost archív), Freepik

További cikkeink

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email