Tavaly ősszel jelent meg Bibók Bea pszichológus: „Ellopott gyermekkor – A parentifikáció jelensége – önfeláldozás gyerekkorban, felnőttkorban és a párkapcsolatokban” című könyve, amiben a szerző egy olyan témát feszeget, amivel még a mai, a psziché és a lélek ügyei iránt nyitottabb világban is ritkán találkozunk. Ez pedig az úgynevezett parentifikáció.

Új podcastunkban magát az írót kérdeztük, mégis mire gondoljunk a kifejezés hallatán.

„A parentifikáció az, amikor a családban, mint rendszerben egy olyan jelenség üti fel a fejét, hogy a gyerekek nem a koruknak megfelelő felelősségvállalással élnek. Hétköznapi nyelven, a korukhoz képest megterhelő feladatokat kapnak és végeznek. A családban nem az ő igényeik vannak a fókuszban, és sokszor ez nem csak egy-egy helyzetet, hanem egy tartós folyamatot, szerepet jelent, amit persze a gyerekek nem vesznek észre”

– fogalmazott, mondván a gyerekek már csak azért is megteszik, mert vágyják a szülői figyelmet, szeretetet, és dicséretet.

Elmondás szerint például olyan élethelyzetekre érdemes gondolni, mint amikor egy családtag kiesik a munkából betegség, terhesség vagy épp alkoholizmus miatt, és ilyenkor a gyereknek is át kell vállalnia fizikai vagy lelki feladatokat, neki is be kell szállnia, hogy a rendszer működőképes maradjon. Azonban ez terhet okoz neki, mivel az ő dolga igazából valami más lenne. Mondjuk a játék.

„Például az alkoholista apuka nem tudni, mikor jön haza. Hazajön-e, részeg vagy nem részeg? Alszik, nem alszik? Veszekedni fog, hőzöngeni fog? Verekedni fog vagy nyugalom lesz? Nagyon sokszor hallom, hogy a gyereket küldték el a kocsmába, hogy hozza haza az apukát”

– tette hozzá a szakember, aki szerint ezek a gyerekek belecsöppenek egy olyan problémába, amit a szülő sem tud megoldani, nemhogy ők.

A teljes interjút itt lentebb találja: