gesztenyekavalkadCZB_231014.jpg

Aki szereti a gesztenyét, annak a múzeumkertben a helye

gesztenyekavalkadCZB_231014.jpg

Aki szereti a gesztenyét, annak a múzeumkertben a helye

Október 12-én, szombaton újra gesztenyekavalkádot szervez a Magyar Földrajzi Múzeum, nem csak gyerekeknek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Aki csak egyszer is járt az érdi múzeumkertben, annak biztosan feltűntek a szépséges, idős gesztenyefák, amelyek tavasszal csodás fehér virágjukkal, nyáron terebélyes lombjukkal, ősszel pedig fényes héjú termésükkel díszítik a kertet. A múzeum október közepén vidám családi rendezvénnyel búcsúztatja a lassan téli álmukba dermedő fákat:

egy délutánon keresztül minden a gesztenyéről szól majd a kertben és az épületben.

Fotó a tavalyi rendezvényről

A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében tavaly rendezték meg először a gesztenyekavalkádot, hatalmas sikerrel: több mint ötszázan vettek részt a programban. Persze gesztenyét szedni sok család bejár a kertbe ősz közepén, de ez a rendezvény valami más: ilyenkor mesék, játékok, vetélkedők, előadások főszereplője a fényes héjú barna golyóbis.

„Kifejezetten családi programot szervezünk, kisgyerekeseknek, de azoknak is tudunk érdekes információkat nyújtani, akik egyedül érkeznek. Polgár Ágnestől a vadgesztenye gyógyhatásairól tudhatnak meg többet, a kertbarátok pedig kertészkedési tanácsokkal szolgálnak majd”

– mondta az ÉrdMostnak Fekete-Mácsai Anetta múzeumigazgató, aki szeretne hagyományt teremteni a gesztenyekavalkádból.

Természetesen a szelíd változat is képviselteti magát mind a kertben, mind a rendezvényen: gesztenyéssüti-versenyt hirdetett a múzeum, amire a helyszínen lehet majd nevezni. A legfinomabb sütik készítőit ajándékokkal jutalmazzák. Természetesen a vetélkedőkben, játékokban résztvevő gyerekeket is megajándékozzák.

Biztos nem árulunk el titkot, ha megsúgjuk: csupa gesztenyés kérdést, feladatot kell megválaszolniuk és megoldaniuk a gyerekeknek. Nem csak a legjobb helyezést elérők örülhetnek az ajándékoknak: minden gyerek, aki hat pecsétet összegyűjt a különféle állomásokon, gesztenyés finomságot kap ajándékba.

A gesztenyekavalkádra szeretettel várnak minden érdeklődőt. A rendezvény ingyenes, regisztráció sem szükséges.

 

Fotó: ÉrdMost archív/Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email