Gyerekkoromban a végeérhetetlennek tűnő vakációban el sem tudtam képzelni jobbat, mint olvasni a hűs szobában, miközben odakint tombolt a nyár. Alighanem nyomkodtam volna kütyüt én is, ha lett volna, de mivel még a digitáliák előtti (d.e.) őskorban nevelkedtem, a könyv nekem a gyönyörök betűkkel beültetett kertje volt. Ezzel persze akkor sem volt mindenki így, de aki nem szeretett olvasni, az is kénytelen volt, ha éppen nem volt jobb dolga, egyszerűen rávette az unalom. Hiába volt ott nekünk, fonyódi gyerekeknek karnyújtásnyira a Balaton, egész nap nem lehetett a strandon lógni.

A d.e. őskor többé nem tér vissza, ma már a gyerekek nem unatkoznak, hiszen előbb-utóbb sikerrel kizsarolnak valamelyik felnőttből valami nyomkodnivalót. Kár ezen sopánkodni, de azt érdemes megpróbálni, hogy be tudjuk-e csábítani a gyerekeinket az olvasás birodalmába.

Vannak erre bevált receptek, például valamilyen kihívást meghirdetni a versenyzésre, feladatteljesítésre mindig kapható iskolás korosztálynak. Ezt tette 70. születésnapja alkalmából nyár elején a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára. Augusztus 22-én újra nyit a könyvtár, így a „7 könyv 7 kihívás” szeptember 20-ig még teljesíthető.

Aki ilyesmivel nem motiválható, azt bizony fondorlatosan be kell cserkészni. Erre ad jó tippeket posztjában Dragomán György író, és egy podcastben Berg Judit, a Rumini könyvek szerzője. Ezek közül szemelgettünk, hátha a nyár utolsó harmadában sikerül elcsípni a gyerekek figyelmét.
Ajánljuk még Czakó Réka oldalát, aki a gyerek- és ifjúsági könyvirodalom újdonságaiból szokott ajánlatokat listázni. És akit még nem győztem meg arról, hogy olvasni jó, az pillantson rá a Facebookon Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó igazgatójának „Olvasni mindig és mindenhol lehet” című fotógyűjteményére.

A jó tanácsokat természetesen felnőttek figyelmébe is ajánljuk, például olvasó – nem olvasó pároknak is segíthetnek megtalálni a közös platformot mondjuk szieszta idején, kuka melegben, amikor csak pihenésre futja az erőből.

1. Mi más is lenne az első jó tanács, mint a példamutatás. Aki maga nem vesz a kezébe könyvet, az hiába ajánlgatja ivadékainak, hiteltelen lesz. Berg Judit, egy interjúban arról beszélt, hogy amikor édesapja egy új könyvvel tért haza, nem egyszerűen a kezébe nyomta, hanem előbb érzékletesen mesélt róla, hogy miről szól.
2. Olvassunk fel rendszeresen a gyerekeinknek, esténként, vagy bármikor, ezeket akár fel is vehetjük diktafonnal – ajánlja Dragomán György. – A gyerekek ugyanis gyorsan nőnek, a meghitt együttlétek lehetősége hamar elillan, és később jól fog esni belehallgatni, hogyan szuszogtak, kérdeztek, és hogy milyen is volt a saját hangunk tíz évvel korábban.
3. A párunkkal egymásnak felolvasni verseket vagy akár regényeket, felér egy házasságterápiával. Dragomán nem fejti ki, de gondolom, ebben az a kihívás is benne van, hogy kibírja-e a másik végeérhetetlen hosszúságban azt, ami nekünk tetszik, és cserébe mi, az ő sztorijait.
4. Tegyük a hangoskönyveket az életünk részeivé, tanácsolja az író. El kellett gondolkodnom azon, hogy miközben rendszeresen hallgatok podcasteket főzés, takarítás, tornázás közben, a hangoskönyv, mint irodalmi közvetítőeszköz, valahogy kimaradt az életemből. Pedig, miként Dragomán, én is imádtam a rádióban leadott folytatásos regényeket. Egyszer egy barátom megosztotta velem Wass Albert egyik könyvének hangos változatát, mivel mondtam, hogy én még semmit sem olvastam az írótól, és eddig nem is éreztem szükségét. Az ő kedvéért meghallgattam az első néhány fejezetet, de nem lettem tőle Wass Albert-fun, sőt. Végül is tehetnék egy próbát mással, döntöttem el ezennel. És eszembe jutott, hogy amikor a gyerekeim kicsik voltak, és hosszabban kellett autóban ülniük, rendszeresen hallgattak kazettára másolt mesejátékokat. Csak csendesen jegyzem meg, hogy egyébként, bár 12-13 éves korukig minden este meséltünk, olvastunk nekik, nem lettek felnőtt korukra könyvmolyok.
5. Legyen az olvasás családi élmény, ajánlja Dragomán. „Olvassunk közösen, halk zene, gyertya, hangulatos olvasólámpák, nyugalom – jó dolog együtt ülni, olvasni és beszélgetni.” Hozzáteszi, hogy adjuk is meg a módját. A vonzó körülmények – egy olvasókuckó – mindennél jobban képesek pozitív élményként elraktározni az olvasást. Még jobb, ha ez a kuckó egyfajta „menedékérzést” is kelt: „Gyerekkoromban boldog órákat töltöttem könyvvel a kezemben létrák tetején, asztalok alatt, erkélyre kitett függőágyakban.”
6. Legyen az olvasás közös téma, program. Menjünk a gyerekekkel együtt könyvesboltba és könyvtárba, válasszunk magunk is, és hagyjuk őket választani. Beszélgessünk arról, hogy mit olvasnak.
7. Hagyjuk, hogy fölkerüljön a palettára a képregény, a ponyva, a sci-fi, a krimi, a horror, a lényeg, hogy legyen fizikai valója, kézbe lehessen venni.
8. Ha egy mű nem tetszik, szabadjon letenni, akkor is, ha az hajdan a mi kedvencünk volt. Lényeges, hogy kérdezzük meg, mi tetszett és mi nem tetszett benne. Ne csodálkozzunk, hogy a mai gyerekeket nem köti le a Winnetou, vagy Berg Judittal közös ever-ever kedvencünk, a Monte Cristo grófja.
9. Ha a gyerekeink, társunk reménytelenül kocka, tegyük kihívássá a képernyő-tilalmat, ajánlja Dragomán, a magunk számára is. Helyette társasozzunk és olvasunk közösen. Miért jó ez? – próbáltam értelmezni a tanácsot. Alighanem azért, mert csak így zárhatjuk ki a szüntelen zajt az életünkből. Az a grandiózus élmény jutott eszembe, amikor pár hete a fiammal a szlovák hegyekben kirándultunk, és hétköznap lévén akár órákig alig találkoztunk emberrel, és egyszer csak meghallottam a csendet.
10. Az író azt tanácsolja, ne húzzunk éles határvonalat a nyomtatott és a képernyőkultúra között. Barátkozzunk meg az e-book olvasókkal, az e-papiros könyvolvasókkal. Ismertessünk meg gyerekeinkkel online közösségeket, olvasóköröket.
11. Vegyünk gyerekmagazinokat, gyereklapokat, sőt fizessünk elő ezekre. Jobban értenek a marketinghez nálunk, ismernek egy csomó praktikát arra, hogyan lehet magukat és velük az olvasást hétről hétre eladatni, olvastatni.