Jogosultsági feltételek
Az Esélyteremtő Ösztöndíj elnyerésének feltétele, hogy a pályázó nappali tagozaton, államilag elismert, Magyarország területén működő köznevelési intézményben

a) alapfokú, illetve középfokú tanulmányokat folytat,

b) Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén állandó lakóhellyel rendelkezik,

c) tanulmányi eredménye a pályázat benyújtását megelőző tanévben – a magatartás és a szorgalom értékelésének beszámítása nélkül – legalább a 3,5-es tanulmányi átlagot eléri,

d) magatartása jó vagy példás,

e) igazolatlan mulasztása nincs.

Ezen kívül a következő feltételek közül legalább egynek is fenn kell állnia:

a) a pályázó hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű,

b) családba fogadott,

c) védelembe vett,

d) ideiglenes hatállyal elhelyezett.

Az Esélyteremtő Ösztöndíj legkorábban az ötödik évfolyamtól pályázható.

A pályázat benyújtásának szabályai
Pályázni a Pályázati űrlap kitöltésével és az abban meghatározott kötelező mellékletek csatolásával lehet, melyek az alábbiak:

  1. az előző két tanév végi tanulmányi eredmény igazolása (bizonyítvány másolat vagy nevelési-oktatási intézmény igazolása a tanulmányi eredményről),
  2. tanulmányi, műveltségi vagy szakmai versenyeredmények igazolása (ha van),

A benyújtás módja
A pályázatot a pályázó által aláírva, 1 példányban

  • zárt borítékban személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Polgárok Háza Érd, Alsó u. 3.) vagy ügyfélfogadási időben (hétfőn 13.00-17.30, valamint szerdán 8.00-12.00 és 13.00-16.30 között) a Humán-szolgáltatási Főosztályon (Érd, Budai út 8.),
  • postai úton a Polgármesteri Hivatal címére (2030 Érd, Alsó u. 1.),
  • elektronikus úton: E-papír szolgáltatással – https://epapir.gov.hu/ügyfélkapun (KAÜ) azonosítással

lehet benyújtani.

A postai úton benyújtott pályázat esetén a benyújtási határidőn a postára adás napját kell érteni. A borítékon fel kell tüntetni „Esélyteremtő Ösztöndíj pályázat”.

Pályázati dokumentáció átvehető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán, vagy letölthető a www.erd.hu honlapról a Pályázatok rovatból.

A pályázat benyújtási határnapja a kiírásnak az önkormányzat honlapján történő megjelenését követő 30. nap.

A pályázatok elbírálása
Az Esélyteremtő Ösztöndíj odaítélésről a Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság dönt.

A pályázatok elbírálásának határideje a benyújtási határidő leteltétől számított 45. munkanap.

A határidőn túl benyújtott vagy formailag nem megfelelő pályázatok érvénytelenek, ezért azokat a Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság a bírálatból kizárja, minden határidőben benyújtott formailag megfelelő pályázatot pedig érdemben elbírál.

A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság a pályázatok elbírálása során az alábbi szempontok és sorrend alapján dönt:

a) a pályázó tanulmányi eredménye,

b) a pályázó családjában élő eltartottak száma, illetve az eltartottak közül közoktatási intézményben, vagy felsőoktatási intézményben tanulók száma.

Családként kell figyelembe venni a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 19. § (4) bekezdésében foglalt közeli hozzátartozókat.

A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, a döntésről a pályázók írásban kapnak értesítést.

Az ösztöndíj összege és folyósítása
Az Esélyteremtő Ösztöndíj havi összege – a tanév tíz hónapjára – legalább 5 000, legfeljebb 20 000 forint.

Az elnyert ösztöndíjat az önkormányzat havonta, pénzintézeti átutalással, a pályázatban megjelölt bankszámlára folyósítja azzal, hogy az első kifizetés az elbírálást követően, december hónapban, visszamenőleg történik.

Ha a tanulmányi jogviszony szorgalmi időben a tanulónak felróható módon megszűnik, azt köteles nyolc napon belül írásban a Polgármesteri Hivatal Humán-szolgáltatási Főosztálya felé jelezni. Ilyen esetben az ösztöndíjat meg kell szüntetni, és a tanév során átutalt ösztöndíj arányos részét vissza kell fizetni.

Az Esélyteremtő Ösztöndíj megszüntetéséről a Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság dönt.

Egy pályázó egy tanévben vagy a Tehetséggondozó Ösztöndíjban vagy az Esélyteremtő Ösztöndíjban részesíthető.

Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít ugyanúgy, mint az intézmények által adott szociális és tanulmányi ösztöndíjak.

A pályázat benyújtásához szükséges adatlap itt letölthető.