Eltemették Novák Ferencet

Eltemették Novák Ferencet

Eltemették Novák Ferencet

Eltemették Novák Ferencet

Július 13-án az Ercsi úti temetőben helyezték végső nyugalomra a legendás érdi sportvezetőt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint arról az ÉrdMost is beszámolt, 2024. július 4-én, életének 86-ik évében elhunyt Novák Ferenc, az Érdi VSE egykori játékosa, majd később edzője, szakosztály-, illetve ügyvezető elnöke, aki – sok más kitüntetés mellett – 2018-ban a város díszpolgári címét is megkapta.

Az ikonikus sportvezetőt családja, rokonai, barátai, kollégái, tisztelői jelenlétében szombat délelőtt kísérték utolsó útjára.

A temetésen a város nevében Csőzik László búcsúzott az elhunyttól. A polgármester Novák Ferenc életútján túl, a néhai sportvezető emberi hozzáállását emelte ki.

„Érden ő volt az etalon, a legenda. Barátságossága, közvetlensége közmondásos volt. De szívóssága, akaratereje, kitartása is. Amikor összefutottunk valahol, megölelt, végtelen szeretettel faggatott, ki, hogy van a családból, mit tudok a közös barátainkról. Szinte zavarba jöttem a közvetlenségétől. Szelíd, kedves, elfogadó lénye számomra maga volt az emberség”

– fogalmazott Csőzik László.

Novák Ferenc ugyanakkor nem csupán a helyi sportéletben vált emblematikus alakká, hiszen az érdi labdarúgó egyesület mellett 1973-tól a fővárosi Spartacus, később pedig a Budapesti Honvéd vízilabda-szakosztályának a munkatársa, majd vezetője lett.

A klub nevében Gergely István, a Budapest Honvéd ügyvezető elnöke szólt az elhunythoz, és a gyászolókhoz.

Mint elmondta, Novák Ferencnek nagy szerepe volt abban, hogy a Honvéd vízilabda szakosztálya egy nemzetközileg is ismert és eredményes, sok-sok korszakos egyéniséget, bajnokot a soraiban tudó egyesületté vált.

„Mindig ott voltál a csapat mögött és nem csak a vízilabda, hanem az egész Budapesti Honvéd, az egész egyesület Feri bácsija voltál”

– fogalmazott Gergely István.

A Novák Ferencről néhány éve készített portréfilmünket itt lentebb tudják megtekinteni.

Fotó: ÉrdMost/Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email